MIGUEL MEDINA / AFP
Nemzetközi foci

Pirlo sokkal többet várt a Juventus játékosaitól

Ha nehezen is, de Álvaro Morata 92. percben szerzett góljával 2-1-re nyert a Juventus a Ferencváros ellen, és ezzel négy forduló után bebiztosította továbbjutását a Bajnokok Ligája G csoportjából.

Rebrov: Versenyképesek voltunk Európa egyik legjobb csapata ellen
Büszke volt a csapatra, de nagyon csalódott az eredmény miatt.

A mérkőzést követően Andrea Pirlo, az olaszok edzője üdítő őszinteséggel kritizálta csapata teljesítményét, elmondta, hogy csalódás volt a mutatott teljesítmény.

„Más hozzáállással szerettünk volna játszani, de tudjuk, hogy mindig azok a meccsek nehezek, amelyek papíron egyszerűnek tűnnek” – mondta Pirlo.

Többet vártam a játékosoktól, gyorsabban kellett volna járatnunk a labdát, de mivel lassúak voltunk, ez megkönnyítette ellenfelünk védekezését.

Morata: A Ferencváros tökéletes mérkőzést játszott
A Juventus csatára a 92. percben szerezte a győztes gólt a keddi BL-meccsen.

A Juventus történelmi meccset vívott, hiszen 123 éves története és 4371 mérkőzése során először fordult elő, hogy olasz védő vagy kapus nélkül lépett volna pályára. Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini sérülés miatt nem játszhatott, de Matthijs de Ligt a legjobbkor tért vissza.

„Tudtuk, hogy De Ligt 20 éves korában már csapatkapitány is volt, vártuk a visszatérését, és tudtuk, hogy komoly tartást ad nekünk” – mondta róla.

Dibusz: Elakadt bennem a labda, de ahogy hanyatt estem, besodortam
A ferencvárosi gólszerző, Myrto Uzuni szintén csalódott volt a lefújás után.

A Sky Sports stúdiójában a korábbi olasz kapitány, Fabio Capello a brazil válogatott középpályást, Arthur Melót bírálta a lassúsága és a rövid, passzai miatt, míg Pirlo a gyengébben futballozó Paulo Dybalát vette a védelmébe.

Dybalának nem sikerült olyan jól ez a mérkőzés, de mint mondtam, megsérült, és hetekig antibiotikumot kellett szednie. Így természetes, hogy időre van szüksége, hogy visszanyerje a régi formáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.