Magyar foci bajnokok ligája

Dibusz: Elakadt bennem a labda, de ahogy hanyatt estem, besodortam

Miguel MEDINA / AFP
Miguel MEDINA / AFP

Hiába állt még a 92. percben is döntetlenre a Ferencváros labdarúgócsapata Torinóban, végül 2-1-re kikapott a Juventustól a Bajnokok Ligájában. Dibusz Dénes nagyon sajnálja, hogy végül egy ilyen peches góllal veszítette el a mérkőzést a Ferencváros.

Két percre volt az óriási bravúrtól a Fradi a Juve ellen
Uzuni révén ugyan vezetett a magyar bajnok, végül mégis pont nélkül maradt. A Pesten duplázó Morata fejese döntött.

„Nagyon szerencsétlen szituáció volt, mozgásommal ellentétes irányba fejelte el a labdát Morata. Próbáltam kézzel-lábbal belekapni, hátha elakad a labda, el is akadt, csak sajnos pont mögém került, és ahogy hanyatt estem, besodortam” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

Nagyon csalódott vagyok és mérges, hogy egy ilyen góllal tudtuk elveszíteni ezt a mérkőzést, mert a munka alapján, amit beletettünk ebbe a mérkőzésbe, megérdemeltük volna az egy pontot.

Rebrov: Versenyképesek voltunk Európa egyik legjobb csapata ellen
Büszke volt a csapatra, de nagyon csalódott az eredmény miatt.

Myrto Uzuni, a Ferencváros gólját szerző albán légiós szintén csalódott volt a lefújás után.

„Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, mert mindent megtettünk, de ilyen a labdarúgás. Egy nagyon nagy csapattal találkoztunk, tudjuk, hogy milyen szintet képvisel a Juventus, tudtuk, hogy folyamatosan koncentrálni kell, de mondom, ez a labdarúgás. A csapat teljesítményével elégedett vagyok, szerintem remek munkát végeztünk. A gólom miatt boldog vagyok, hiszen a koronavírus után még erősebben térhettem vissza, és mindent megtehettem a csapatért, amelyben nagyon jól érzem magam.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik