Élő Magyar foci

Két percre volt az óriási bravúrtól a Fradi a Juve ellen

Miguel Medina / AFP
Miguel Medina / AFP

2-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros a Juventus otthonában a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában.

A Fradi azért sajnálhatja nagyon ezt a meccset, mert szinte végig ült az, amit Szerhij Rebrov kitalált. A magyar bajnok remekül védte a 16-osát, és aztán a kontrákkal igyekezett zavart okozni, ez a 19. percben olyan jól sikerült, hogy Tokmac Nguen megpattanó beadását Myrto Uzuni bekotorta.

A labdát sokat birtokló, de addig keveset mutató Juventus a 35. percben egyenlített, amikor Cristiano Ronaldo balos lövése a bal sarokban kötött ki, ez volt a portugál sztár első BL-gólja idén.

A második félidő elején a Juventus nagyobb fokozatra kapcsolat, egy Lovrencsics Gergő által rossz helyre fejelt labda után Federico Bernardeschi lövését Dibusz Dénes tolta a bal kapufára, míg a másik oldalon Tokmac akart nagy helyzetben túl önzetlen lenni, ami utólag rossz döntésnek bizonyult.

Dibusz Ronaldót is megtréfálta, amikor leszedte az őt kicselezni akaró támadó lábáról a labdát, majd Álvaro Morata lövésnél ismét a kapufa is segített a Fradi kapusának.

Már úgy tűnt, meglehet a bravúros pontszerzés, ám a 90+2. percben Morata fejesét Dibusz már nem védhette, ezzel a Juventus továbbment, a magyar csapat pedig maradt 1 pontos.

A meccs statisztikája:

Infografika: www.sofascore.com

Bajnokok Ligája, G csoport, 4. forduló:

Juventus (olasz) – Ferencváros 2-1 (1-1)
Torino, Juventus Stadion, zárt kapus
v.: Siebert (német)
Juventus: Szczesny – Cuadrado, De Ligt, Danilo, Alex Sandro – McKennie (Kulusevki, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 83.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) – Dybala (Morata, 62.), Ronaldo.
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 75.), Blazic, Frimpong, Dvali, Heister – Sigér (Laidouni, 75.), Somalia – Zubkov (Isael, 70.), Uzuni, Nguen (Boli, 70.).
gól: Ronaldo (35.), Morata (90+2.), illetve Uzuni (19.)
sárga lap: Danilo (80.), Chiesa (90+3.), illetve Sigér (67.)

 

A csoport másik mérkőzésén:
Dinamo Kijev (ukrán) – FC Barcelona (spanyol) 0-4 (0-0)
gól: Dest (52.), Braithwaite (57., 70., másodikat 11-esből), Griezmann (92.)

 

A csoport állása:
1. Barcelona 4 4 – – 13-2 12 pont – már továbbjutott
2. Juventus 4 3 – 1 8-4 9 – már továbbjutott
3. Dinamo Kijev 4 – 1 3 3-10 1
4. Ferencváros 4 – 1 3 5-13 1

Ezt most nagyon sajnálhatja a Fradi

Bár Uzuni góljával vezetett a Fradi, végül 2-1-es vereséget szenvedett az olasz Juventus otthonában. A Juve Cristiano Ronaldo góljával egyenlített, majd a hazaiak a második félidőben kétszer is a kapufát találták el, végül a 90+2. percben Morata fejese döntött. A Juve ezzel továbbment, a Fradinak maradt 1 pontja.

Vége

2-1-re nyert a Juventus. Nagyon közel volt a Fradi a bravúrhoz. Ez van.

Nem tudta kihúzni a Fradi

Cuadrado beadása után Morata fejesébe Dibusz belekapott, de a labda becsorgott valahogy. Pech. 2-1 a Juventusnak.

Már nincs sok hátra

Négy perc van a rendes játékidőből. Egyre közelebb az óriási bravúrhoz a Fradi!

Bentancur is játszik?

Eddig nem sok vizet zavart. De most megdolgoztatta Dibuszt egy veszélyes lökettel, ami befért volna a léc alá, ha nincs ott a magyar kapus keze.

Nem panaszkodhat a Fradi

Morata is kapufát lőtt, Chiesa indítása után a jobb oldali lécet döngette meg. Ez már a második Juve-kapufa volt.

Pirlo hármat cserél

Kulusevski, Chiesa és Morata állt be. Dybala, McKennie és Bernardeschi ment le.

Tokmac miért nem lőtt?

Tokmac kapott remek labdát, de nem lőtte el elsőre, hanem kivárt, mert passzolni akart, és Alex Sandro közbe tudott lépni. Nagy helyzet volt pedig!

Kapufa!

Bernardeschi lövése befért volna a bal alsóba, de Dibusz érintése után végül a bal kapufán csattant a labda.

Dibusz még időben reagált

Blazic hozta rázós helyzetbe a Fradi kapusát, aki végül becsúszva kotorta el a labdát a gólra éhesen érkező Ronaldo elől.

Rákapcsolt a Juve

Várható volt persze, de most sokkal nagyobb nyomást helyez a Fradira a hazai csapat.

De kellett a blokk!

Bernardeschi a 16-oson belülről lőhetett, de Frimpong beledobta magát a labdába.

Nem ér semmit a statisztikai fölény

A lövésekben 7-5-re, a kaput eltaláló próbálkozásoknál 3-2-re vezet a Juventus, amely 63 százalékban birtokolta a labdát, mégis 1-1 az állás.

Jobb, mint vártuk

A Fradi nem hagy támadásban sok területet a Juvénak, jól tömörül a kapuja környékén, a Juventus pedig nagyon nem találta a ritmust.

Olvasói sztorik