Magyar foci bajnokok ligája

Rebrov: Versenyképesek voltunk Európa egyik legjobb csapata ellen

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője azt mondta a Juventus elleni 2-1-es vereség után, hogy büszke a csapatára.

Közel volt
Két percre volt az óriási bravúrtól a Fradi a Juve ellen
Uzuni révén ugyan vezetett a magyar bajnok, végül mégis pont nélkül maradt. A Pesten duplázó Morata fejese döntött.

Nagyon jól védekeztünk, versenyképesek voltunk Európa egyik legjobb csapata ellen. Mindenki nagyon csalódott az eredmény miatt, mert úgy érzem, nem volt több helyzete a Juventusnak. A kontrák révén mi is veszélyeztettünk, és szerezhettünk volna újabb gólt is. Sajnos nem tudtunk egészen az utolsó pillanatig koncentrálni

– értékelt Rebrov.

Az ukrán edző azt is elmondta, kevés idejük volt gyakorolni a három belsővédős felállást, ennek ellenére nagyon jól működött, pedig idegenben, pláne a Juventus otthonában pályára lépni komoly teher volt a csapata számára.

A Fradinak a vereség miatt maradt 1 pontja, a csapat december 2-án a Barcelona elleni hazai meccsel folytatja a BL-szereplést.

Olvasói sztorik