Nemzetközi foci

Klopp szinte a semmiből húzta elő a levegő szörnyetegét

A Liverpool hazai pályán 2-1-re legyőzte a West Ham United csapatát a Premier League 7. fordulójában. A sajtó főként a győztes találatot szerző Diogo Jotával volt elfoglalva a mérkőzés után, pedig a legnagyobb sztori a védelemben debütáló Nathaniel Phillipsé.

A címvédő 23 éves hátvédjét eredetileg kölcsön akarta adni a klub, ahogyan a 2019-2020-as szezonban is tette, de végül nem talált megfelelő csapatot futballistájának. A sors eközben úgy hozta, hogy Virgil van Dijk és Joel Matip után Fabinho is megsérült, így aztán Joe Gomez maradt a felnőtt csapatból középhátvédként az ifista Rhys Williams mellett.

Elmélyült a Liverpool védelmi krízise a BL-meccs miatt
Még várják a diagnózist, de gondban van Jürgen Klopp.

Így kerülhetett képbe a tartalékoknál szereplő Phillips, aki a Sheffield United ellen már leült a kispadra, de szombaton már nem csak debütált, hanem kezdett is, sőt a Sky Sportsnál őt választották a meccs legjobbjának.

Brilliáns srác, nagyon okos, intelligens fickó. A levegőben egy igazi szörnyeteg, imádja, ha szerelhet a pályán, szenzációs volt a mai napon. Tizenkét Championship-csapat akarta őt a nyáron, elengedtem volna, de valamiért nem jött össze a váltás. Ma megmutatta,mit tud

méltatta Jürgen Klopp vezetőedző a lefújás után a hátvédjét.

Phillips 2016 nyarán szerződött Liverpoolba a Bolton csapatától, de a felnőttek között nem kapta meg a lehetőséget, ezért a német másodosztályú Stuttgartban töltötte az elmúlt szezont.

Kiemelt kép: Peter Powell – Pool/Getty Images

Olvasói sztorik