Nemzetközi foci

Újabb győztes góllal bizonyított a Liverpool 45 millió eurós igazolása

Mindhárom BL-csapat, a Manchester City, a Chelsea és a Liverpool is győzött a Premier League 7. fordulójában.

A legsimább meccset a Chelsea játszotta, amely 3-0-ra nyert a Burnley ellen. A Chelsea-ben másodszor volt kezdő a marokkói Hakim Ziyech, aki a Krasznodar elleni BL-meccshez hasonlóan most is betalált. Ilyenre, hogy kezdőként az első két meccsén egyaránt eredményes legyen, a Chelsea-ben utoljára Diego Costa volt képes – még 2014-ben.

És Ziyech a gólja mellett még egy gólpasszt is kiosztott Timo Wernernek, meg is kapta a dicséretet a meccs után edzőjétől, Frank Lampardtól.

A Manchester City hőse a csapat mezében a 100. bajnokiját játszó Kyle Walker volt, aki precíz lövéssel vette be gyerekkori klubja, a Sheffield United kapuját. Nem is ünnepelte a gólját, azt mondta, mivel a szülei Sheffieldben születtek, biztos kapott volna tőlük, ha látványosan örömködik.

A címvédő Liverpool korán beszedett egy gólt a West Ham ellen, és csak a 42. percben tudott egyenlíteni Mohamed Szalah büntetőjével, ez volt a Pool első kapura lövése a meccsen. A győztes gólt végül a csereként beálló Diogo Jota szállította, akinek nem sokkal korábban elvették a gólját videózás miatt.

A 23 éves, 45 millió euróért megvett Jota fontos gólokat szerez, az elmúlt három tétmeccsen ő volt a Liverpool nyerőembere.

A Liverpool győzelme azt jelenti, hogy a csapat 63 bajnoki óta veretlen az Anfielden, ezzel beállította a klubrekordot, amelyet a legendás Bob Paisley által irányított garnitúra hozott össze 1978 februárja és 1980 decembere között.

Premier League, 7. forduló:

Liverpool – West Ham United 2-1 (1-1)
Burnley – Chelsea 0-3 (0-1)
Sheffield United – Manchester City 0-1 (0-1)

 

pénteken játszották:
Wolverhampton Wanderers -Crystal Palace 2-0 (2-0)

 

vasárnap játsszák:
Aston Villa – Southampton 13.00
Newcastle United – Everton 15.00
Manchester United – Arsenal 17.30
Tottenham Hotspur – Brighton 20.15

 

hétfőn játsszák:
Fulham – West Bromwich Albion 18.30
Leeds United – Leicester City 21.00

 

A tabella:
1. Liverpool 7 17-15 16 pont
2. Everton 6 14-9 13
3. Wolverhampton Wanderers 7 8-8 13
4. Chelsea 7 16-9 12
5. Aston Villa 5 12-5 12
6. Leicester City 6 13-8 12
7. Tottenham Hotspur 6 16-8 11
8. Manchester City 6 9-8 11
9. Leeds United 6 12-9 10
10. Southampton 6 10-9 10
11. Crystal Palace 7 8-11 10
12. Arsenal 6 8-7 9
13. West Ham United 7 13-10 8
14. Newcastle United 6 8-10 8
15. Manchester United 5 9-12 7
16. Brighton and Hove Albion 6 10-12 5
17. West Bromwich Albion 6 6-14 3
18. Sheffield United 7 3-10 1
19. Fulham 6 5-14 1
20. Burnley 6 3-12 1

Kiemelt kép: Clive Brunskill / POOL / AFP

Olvasói sztorik