Nemzetközi foci bajnokok ligája

Elmélyült a Liverpool védelmi krízise a BL-meccs miatt

A Liverpool FC 2-0-ra legyőzte az FC Midtjylland csapatát a Bajnokok Ligája második csoportkörében, de a 30. percben le kellett cserélni Fabinhót.

Feltámadt a Real, Szoboszlai gólja ellenére is kikapott a Salzburg
A Real Madrid a 93. percben úszta meg az újabb vereséget.

A térdproblémával lebicegő brazil az egész szezonról kidőlő Virgil van Dijkot pótolta és mivel Joel Matip is kisebb sérüléssel bajlódik, Jürgen Klopp vezetőedzőnek a 19 éves Rhys Williamset kellett pályára küldenie.

Rhys Williams csak 19 éves, azt hiszem több időt töltött pályán a BL-ben, mint a Premier League-ben. Ez elég ritka. Jól állunk, de ez a sérülés volt az utolsó dolog, amire szükségünk lett volna

– idézi a liverpooli edzőt a találkozó után a Goal.com.

A Liverpool egyetlen hadra fogható középhátvédje így Joe Gomez maradt a felnőttek közül és könnyen elképzelhető, hogy Williamsnek kell bebizonyítania, helye van a csapatban. Fabinhóra további vizsgálatok várnak szerdán, ezután derül majd ki, mennyire nagy a baj.

Kiemelt kép: Michael Regan/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik