Nemzetközi foci

A Liverpoolban gyűlölt lapot perli Paul Pogba

Paul Pogba és a Manchester United jogi lépéseket tervez a brit The Sun napilappal szemben, tudatta a klub és a középpályás is.

A francia labdarúgó Instagram-oldalán tette közzé, hogy felháborította az újság címlapja, amely azt állította, hogy Franciaország miniszterelnöke, Emmanuel Macron egyik megjegyzése miatt nem hajlandó a válogatottban szerepelni.

A Sun megint megcsinálta… olyan információt közölt, aminek semmi köze a valósághoz, soha nem gondoltam, vagy mondtam olyat, amit állítanak. Fel vagyok háborodva, mérges és frusztrált vagyok, hogy visszaélnek a nevemmel és a válogatottal egy ilyen érzékeny kérdésben

– írta Pogba és azt is megjegyezte, minden erőszak és terrorcselekmény ellen van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paul Labile Pogba (@paulpogba) által megosztott bejegyzés, Okt 26., 2020, időpont: 5:20 (PDT időzóna szerint)

A történet előzménye, hogy Macron úgy nyilazkozott a közelmúltban, hogy az iszlám vallás világszerte válságba került, ezért a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte. Ezt hozta összefüggésbe a The Sun az iszlám vallást gyakorló Pogbával. A középpályás azt is megjegyzi a közleményében, hogy jogi lépéseket tesz a lap és a szerző ellen. Nem sokkal Pogba Instagram-bejegyzése után a Manchester United közzétette hivatalos honlapján, hogy mindenben támogatják a futballistát a kérdésben.

A The Sun megítélése meglehetősen kétes Nagy-Britanniában, különösen a futballszurkolóknál a Hillsborough-tragédiát követően. Az 1989-es Liverpool FC–Nottingham Forest FA Kupa-elődöntőn túl sok néző jutott be a sheffieldi stadionba, ami végül 96 áldozatot követelt.

„Azt éreztem, a rendőrök hagynak minket meghalni”
Harminc éve több ezer Liverpool-drukker utazott el a csapat FA-kupa-elődöntőjére. Kilencvenhatan sosem tértek haza.

A tragédiáról a Sun úgy írt, a Liverpool-szurkolók kirabolták az áldozatokat és levizelték a rendőröket. Azóta Liverpoolban bojkottálják a lapot a legtöbb helyen.

Kiemelt kép: Xavier Laine/Getty Image

Olvasói sztorik