Nemzetközi foci

„Azt éreztem, a rendőrök hagynak minket meghalni”

Harminc éve több ezer Liverpool-drukker utazott el a csapat FA-kupa-elődöntőjére. Kilencvenhatan sosem tértek haza.

A Liverpool-szurkolók sosem fogják elfelejteni 1989. április 15-ét. Ezen a napon kedvenc csapatuk elődöntőt játszott az FA-kupában a Nottingham Forest ellen, vagyis ünnepi alkalomra készültek a szurkolók, de tragédia lett a vége.

A vörösöket rengeteg drukker kísérte el Sheffieldbe, közülük kilencvenhatan soha nem tértek vissza a családjukhoz.

A tragédiát az okozta, hogy a még stadionon kívül lévő szurkolók közül nagyjából kétezren egy olyan szektorba jutottak be, amely már zsúfolásig tele volt.

A hatalmas tömegben egymást taposták az emberek, sokan a kerítésnek passzírozva vesztették életüket, mások megfulladtak. Kilencvennégyen a helyszínen vesztették életüket, a 14 éves Lee Nicol négy nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe, a 96. áldozat, Tony Bland pedig négy évig feküdt kómában, és már sosem ébredt fel belőle.

20 perccel a kezdés előtt az emberek körülöttem zihálni és izzadni kezdtek, és az egész tömeg olyan kötötté vált, mint a cement. Voltam már meccseken, ahol rengetegen zsúfolódtak össze, de ez teljesen más volt. A körülöttem lévő emberekre csend telepedett. Voltak, akik a levegőt kapkodták, mások elájultak. Én is pánikolni kezdtem, de esélyem sem volt menekülni, sőt szinte mozdulni sem tudtam, úgy éreztem magam, mintha satuba fogtak volna

– hangzott az egyik túlélő, Adrian Tempany egészen drámai vallomása. Ő próbált kiszúrni egy rendőrt vagy biztonsági embert, de senki nem ment segíteni neki.

„Lassan a lábam, a hátam, a karjom és a mellkasom is zsibbadni kezdett, csak a fejem, a szemem és a szám tudtam mozgatni. Aztán a jobb lábam önkéntelenül is mozogni kezdett, de rájöttem, hogy nem a földön állok, hanem az előttem lévő szurkoló vádliján taposok” – emlékezett vissza.

Ami mai szemmel egészen hihetetlen, hogy amíg sokan a haláltusájukat vívták, vagy éppen az életükért küzdöttek, addig a mérkőzés 15 órakor elkezdődött. Tempany azt mesélte, miközben a tüdeje már valósággal égett, nyaktól lefelé egyetlen tagját sem bírta mozgatni, azt tisztán hallotta, hogy tőle 10 lábnyira két rendőr épp viccet mesél, ahelyett, hogy a bajban lévőknek segítene.

„Egy pillanatra sikerült elkapnom egy rendőr pillantását a kerítés túloldalán. Segítsen nekünk, mondtam neki, mire mosolygott, a fejét rázta, majd kissé bizonytalanul elsétált. Abban a pillanatban azt éreztem, hagynak meghalni minket. Sokan közülünk már halottak voltak akkor, most én jövök. Az agyam azt mondta, 50 másodperced maradt, fogalmam sincs, honnan jött ez a szám, csak azt éreztem, sietnem kell, mert különben végem. Megpróbáltam minden erőmet összeszedni, hogy felkapaszkodjak az előttem lévők vállára, és megmeneküljek a megfulladástól. De amikor megpróbáltam kinyomni magam, egy centit sem mozdult a testem. A körülöttem szorosan állók teste nehéz volt, néhányan már elájultak közülük, mások zavartan motyogtak valamit, próbáltak rájönni, mi is történik. Elkezdtem visszaszámolni, aztán amikor 10-hez értem, feladtam. Megpróbáltam még egyszer a számon át levegőhöz jutni, aztán becsuktam a szemem. Öt másodperc múlva kinyílt, és az ég még mindig kék volt. A rendőrség végre kinyitotta az egyik kerítés kapuját és hallottam, ahogy káromkodva szidnak minket. Megmenekültem” – adott betekintést Tempany abba, hogyan nézett szembe a halállal.

Mások nem jártak ilyen szerencsével. A legidősebb áldozat 67 éves volt, a legfiatalabb, a későbbi klublegenda, Steven Gerrard unokabátyja, mindössze tíz.

A tragédia után a rendőrök egy része a részeg és agresszív szurkolókat hibáztatta az esetért, aztán az ügyet vizsgáló Lord Peter Taylor jelentése megállapította, hogy rendőri mulasztás történt, egyszerűen nem kezelték megfelelően a hatalmas tömeget. Mindössze egyetlen mentőautó jutott be a stadionba, így fordulhatott elő, hogy csak 14 embert szállítottak kórházba.

A 80-as években virágzott a futballhuliganizmus Angliában, a rendőrség és a társadalom szemében is amolyan közellenségként tartották számon a legkeményebb szurkolókat, és az Európa-szerte rettegett Liverpool-drukkerek ráadásul részesei voltak az 1985-ös Heysel-tragédiának, amikor a Juventus elleni BEK-döntő előtt a stadionban kitört balhéban harminckilencen vesztették életüket. Az eset után az angol csapatokat meghatározatlan időre kitiltották az európai kupákból, a büntetés végül öt évig maradt érvényben.

A Hillsborough-tragédia után az igazi botrányt a hírhedt angol bulvárlap, a Sun egyik száma okozta, amely azt állította, hogy a Liverpool-szurkolók kirabolták az áldozatokat és levizelték a rendőröket. Később kiderült, hogy az akkori főszerkesztő, Kelvin MacKenzie állt az uszító cikk mögött, aki rendőröktől és Irvine Patnick konzervatív párti parlamenti képviselőtől kapta a hamis információkat.

Az ominózus cikk után Liverpoolban szitokszónak számított a Sun, a városban klubszimpátiától függetlenül mindenki bojkottálta a lapot.

Patnick 23 évvel a tragédia után kért bocsánatot.

A játékvezető 15 óra 6 perckor fújta le a mérkőzést, amikor a túlzsúfolt Leppings Lane-tribünről már menekülni próbáltak azok, akiket nem préselt a kerítéshez a tömeg. Az esetet újravizsgáló bizottság megállapította, a mentők 15 óra 15 perckor érkeztek a pályára és a kilencvenhat áldozatból negyvenegyen, akik nem szenvedtek fulladásos halált, túlélhették volna a tragédiát, ha időben részesülnek orvosi ellátásban.

A sheffieldi események után komoly változások indultak az angol futballban, a stadionokat egymás után szabták át, eltűntek az állóhelyek, lebontották a kerítéseket, a klubok pedig alaposan megemelték a jegyárakat, ezzel is szűrve a közönséget, mivel a huligánok általában a társadalom alsóbb rétegeiből kerültek ki.

Az áldozatok hozzátartozói a mai napig küzdenek az igazságért, 2017-ben hat ember ellen emeltek vádat, köztük volt a meccs biztosítását végző felügyelő, David Duckenfield is, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés volt a vád. A 74 éves Duckenfield ügyét április elején tárgyalta a bíróság, de ítélet nem született.

A feljebb idézett Tempany az eset után évekig poszttraumásstressz-szindrómával küszködött, időnként minden előzmény nélkül zokogni kezdett, aztán hirtelen elkapta a túláradó öröm, hogy életben van, másnap viszont totálisan depressziósan ébredt. Súlyos alkoholproblémákkal küzdött, a rendőröket pedig rendszeresen zaklatta verbálisan az utcán, egyszer ezért be is vitték. Aztán egyik nap hirtelen véget ért a kálvária, úgy érezte, sikerült helyretennie magában Hillsborough-t, amely azt tanította meg számára, hogy az őszinteség a legfontosabb.

Az, hogy hullarablással és a rendőrök levizelésével vádolnak embereket, akik a saját vagy a mások életét próbálták menteni, olyan mély sebet okoz a lelkekben, hogy az őszinteség lesz a kulcs, nem csak az emlékezéshez, hanem mindenhez, ami az életben számít

– írta Tempany.

Ő már túl van rajta, több ezren viszont azóta is cipelik magukkal a harminc évvel ezelőtt történek nyomasztó emlékét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.