Nemzetközi foci

Evra a MU 39 milliós igazolásáról: Semmi bajom a sráccal, de miért vettük meg?

A hollandok háromszoros aranylabdás labdarúgója, Marco van Basten úgy véli: Donny van de Beeknek nem tesz jót, hogy csak kevés játéklehetőséghez jut új klubjában, a Manchester Unitedben, a 23 éves középpályásnak más csapatot kellett volna választania.

Az angol egyesület a nyáron igazolta le a futballistát az Ajax Amsterdamtól, sajtóinformációk szerint 39 millió eurót fizetett érte.

A holland válogatott játékos öt évre írt alá, de eddig mindössze négyszer lépett pályára a csapatban, mindannyiszor csereként.

Tényleg azt a játékost vette meg a Manchester United, akire szüksége volt?
40 millió euróért vett középpályást a MU, a holland Donny van de Beek azonban nem tipikus középpályás, erről árulkodik az elmúlt szezonja is.

„Donnynak nem kellett volna odaigazolnia. Ha jó játékos vagy, minden héten játszani akarsz. Egy Donny-szintű futballista ritmusának nem tesz jót, hogy hat vagy hét meccsen játszik csak ebben az évben. És tudom, hogy a jövedelme a többszöröse a korábbinak, de top játékosként elsősorban olyan helyre kell szerződnöd, ahol megfelelő játéklehetőséghez jutsz.

Szerintem még várnia kellett volna egy kedvezőbb lehetőségre és más klubhoz kellett volna igazolnia

– nyilatkozott egy holland tv-csatornának Van Basten.

A MU korábbi védője, Patrice Evra a Chelsea elleni szombati bajnoki után – amelyen Van de Beek nem lépett pályára – azt mondta a fiatal hollandról, hogy a csapatnak nincs is rá szüksége.

„Ez az igazság. Semmi bajom a sráccal, de miért vettük meg? Minden mérkőzést a lelátóról néz” – jelentette ki a Sky Sportson Evra.

Korábbi csapattársa, Gary Neville Van de Beekre utalva hozzátette: „Valószínűleg azon gondolkodik, hogy mit is keres itt.”

Kiemelt kép: ANDY RAIN / POOL / AFP

Olvasói sztorik