Kik azok, akik öltönybe bújva építik le a Manchester Unitedet?

• A középpályás Donny van de Beek,
• a balhátvéd Alex Telles,
• a szélső Facundo Pellistri,
• a szélső Amad Diallo (aki csak januárban csatlakozik),
• a csatár Edinson Cavani.

Ezt az öt játékost szerződtette a Manchester United 73,5 millió fontot elköltve az átigazolási piacon (a Leeds, Sheffield, Aston Villa trió is több pénzt szórt el ennél). Az érkezők közül négyet a legutolsó napon zsákoltak be, holott pár hónapja a vezetőedző Ole Gunnar Solskjaer kategorikusan kijelentette:

a klubnak költenie kell, ha fel akarja venni a versenyt az űrszezont futó Liverpoollal és az utánuk loholó, szintén látványos focit produkáló Manchester Cityvel.

Mire ezt kimondta, a Chelsea elköltött több mint 210 millió fontot a koronavírus által felforgatott játékospiacon, nem kevés olyan nevet igazolva, akik hosszú távon meghatározó tagjai lehetnek Frank Lampard csapatának. Jürgen Klopp is foltozott a már amúgy is erős liverpooli kereten, míg Guardiola szintén elköltött közel százmilliót a védelmére. Eközben Solskjaerék július vége óta első számú célpontjukat, Jadon Sanchót üldözték, hogy aztán a Borussia Dortmund vezetése még az utolsó nap is a fejükre koppintson: a játékos nem eladó, maradni fog náluk.

A The Athletic egyik legfrissebb anyagában behatóbban is foglalkozott a témával: mint kiderült, augusztus 10. volt a határidő a manchesterieknek, hogy kifizessék a BVB által kért 120 millió euró körüli összeget Sanchóért, ám ők ezt közel sem vették elég komolyan. Michael Zorc, a németek sportigazgatója elmesélte, még fel is hívták őt a United vezetőségéből, hogy valódi-e a nyilatkozat, amit adott arról, hogy a brit szélső tizedike után már nem megy sehová. Hans-Joachim Watzke, dortmundi vezérigazgató korábban fel is hívta a manchesterieket, komótosan elmagyarázva, hogy az általuk kért összeget meddig küldje el a Manchester United, ha tényleg szeretnék az angol szélsőt.

Nem is csoda, hogy úgy érezték, Ed Woodward és tárgyalócsapata nem veszi elég komolyan a dolgot, a célösszeg alá lőtt ajánlatok miatt pedig Sancho is kezdte azt érezni, annyira mégsem akarják őt szerződtetni, így nem is csinált gondot a maradásból. Az ügy odáig fajult, hogy Zorc többször elmondta szeptemberben és októberben is a sajtó kérdéseire: volt lehetőség megvenni, de értsék meg, Sancho marad.

A United vezérigazgatója még áprilisban beszélt arról, ő nem igazán látja maga előtt, hogy a klubok a pandémiahelyzetben font százmilliókkal fognak dobálózni.

Nagy az ellentmondás, mikor olyanokat hallok, hogy ezt vagy azt a játékost százmillió font felett értékesítik csak a klubjaik. A valóságban más gazdasági helyzettel fognak szembenézni.

Úgy fest, a Dortmund taktikázott jól, mert hiába akartak Manchesterben különböző részletekben fizetni Sanchóért, a sárga-feketék kötötték az ebet a karóhoz, így Woodwardék mindössze két valódi húzónevet tudtak összehozni Solskjaernak: a támadó középpályás posztjára van de Beeket és a csatársorba a PSG-től dobbantó Cavanit. Csakhogy előbbi posztján Bruno Fernandes focizik, míg az uruguayi csatár krisztusi korban van, nem kevés sérüléssel a háta mögött. Aligha ő fogja előremozdítani a sárba ragadt manchesteri szekér kerekeit.

Holott a piac nyitása előtt klub körüli sajtósok szivárogtatták ki, hogy Solskjaernak belső védő, balbekk, középpályás és szélső kell majd, ehhez mérten záporoztak is a nevek a sajtóban. Mégsem kapta meg állítólagos célpontjait, erről már az ESPN számolt be a piac zárása után: a norvég listáján Nathan Aké, Dayot Upamecano, Jack Grealish és persze Sancho voltak ott – közülük senki nem érkezett. Valamennyire külső szemmel is érzékelhető, hogy a MU hosszú évek óta keresi az identitását, ami Sir Alex Ferguson távozásával elveszett, emiatt modern koncepció nélkül építkeznek, hirtelen döntéseket hoznak és inkább azonnali gyógyírként tekintenek a menedzserekre, futballistákra, klub körüli arcokra, akiket szerződtetnek.

Közben persze a marketingoldalon csillagos ötösre vizsgázik a vezetés: esnek be a szponzorok, ám aligha ez érdekli a szurkolókat, akikért tulajdonképpen létezik egy futballklub. De hol és mi megy félre?

Kik hoznak döntéseket Solskjaer feje fölött?

A Manchester United hierarchiája igen különösen alakult Ferguson visszavonulása után. Míg a skót menedzser gyakorlatilag egymaga irányított mindent az Old Traffordon, mellette David Gill volt a pénzügyekben jártasabb szakmai szereplő, aki összekötötte Fergusont a csapatot tulajdonló Glazer családdal. Miután érkezett David Moyes,mint a csapat új menedzsere, egyben Ferguson utódja, Gill is háttérbe vonult, hogy az Angol Labdarúgó Szövetségben vállaljon magas pozíciót. Az ő helyére érkezett a már sokat emlegetett Ed Woodward, aki közgazdász végzettséggel, korábbi bankár múltjával lépkedett egyre feljebb és feljebb a klubon belül.

Gill már jó ideje tudta, hogy nagy változások lesznek 2013 környékén a Manchester Unitednél, ezért fokozatosan, körültekintéssel tervezgették ezt. Itt tűnt fel Woodward a színen, aki alelnökként tevékenykedett Gill mellett az árnyékban, főként a piaci szférában letéve újabb és újabb mérföldköveket. Később Woodwardot már úgy kezdte emlegetni a szakma, mint aki gyémántként árulja a United brandjét. Gyakorlatilag megmutatta, miként lehet egy futballklubnál kitermelni a világ összes tájáról a pénzt, hogy aztán hely se maradjon, ahová a fontokat még be lehet tömködni. A 2010-es évek közepén ilyen módszereket csak kevesen alkalmaztak Európában, tényleg mindenből pénzt csináltak. Korábban elpazarolt piac volt például India a United számára, mert hiába a milliós rajongói tábor, a rengeteg termékhamisítás végett kevés bevétel folyt a klubhoz. A tengerentúlon is esetlen volt piaci szempontból a United, így Woodward házalni kezdett, akár egy jó porszívóügynök. Kínába, Thaiföldre, Amerikába utazott cégekhez azzal a céllal, hogy tessék, itt a Manchester United mint brand, van logónk, vannak játékosaink, akik a jó cél érdekében mosolyognak majd a termékeken.

Akármennyire nem tűnt forradalmi ötletnek, a dolog mégis működött.

Woodward annyi pénzt talicskázott össze, hogy a Glazer család feljebb és feljebb emelte őt a ranglétrán, mígnem vezérigazgatóvá léptették elő. 2016-ra a kereskedelmi bevételek 23 százalékról 43 százalékra nőttek a Wall Street Journal számításai szerint, Woodward pedig ott reklámozta a Unitdet, ahol csak akarta.

Ha Rio de Janeiróba kellett küldenie magángéppel két manchesteri focistát, megtette, hiszen pénzt látott ebben, nem beszélve arról, hogy számos tengerentúli felkészülési tornát szervezett a csapatnak. 2013-ban a közösségi médiát is bevette: Twitter-fiókot készíttetett, felpumpálta a csapat online jelenlétét, megkezdve ezzel az egyik legfontosabb piac kiépítését a 2010-es évek második felére. Ezzel párhuzamosan Woodward beletanult a játékospiac kínálta versengésbe is: szép lassan megismerte a dörzsölt ügynököket, jó viszonyba került Jorge Mendes-zel (még a sztárügynök lányának is munkát adott az Old Traffordon), és nem is volt ördögtől való gondolat a részéről, hogy bizalmat akart kiépíteni a transzferpiac legfontosabb szereplőivel.

Csakhogy Woodward nem futballkörökből jött, hanem a pénz világából, így tudását kizárólag addig tudja kamatoztatni, míg a játékosok szakmai érdekei nem kerülnek előtérbe. A piaci feladatok lebonyolítása modern kluboknál a sportigazgató reszortja: ők jelölik ki a menedzserrel együtt, mi az a koncepció, az az irányvonal, melynek mentén meg kell találni megfelelő játékosokat, ezt az irányt pedig egy percre sem szabad elengedniük. Ezért tud sikeres lenni minduntalan az Ajax is, ha játékos-kiválasztásról van szó (ott Edwin van der Sar a dolgok mozgatórúgója). Woodward ebben a fajta módszerben nem hisz, vagy még nem hitt 2013-2014 környékén, ahogy arról a Manchester United hivatalos oldalának nyilatkozott:

Nincs sportigazgatónk, mert mi a menedzsert támogatjuk. Nem úgy tekintünk rájuk, mint akik csak két-három évre érkeznek hozzánk. Azt kell látnia a későbbi generációknak, hogy a menedzser mit alakít ki és mit visz sikerre egymaga. Ha egy megfigyelő azt mondja, ez a jobb bekk kiváló játékos, nálunk a menedzser dönt arról, kéri-e a csapatba. Ő dönt, ő ért hozzá. Tudom, a Premier League-ben sok klubnál van sportigazgató, akik már azelőtt vesznek játékosokat, mielőtt új menedzser leülhetne a padra. Mi ilyet nem akarunk. Ugyanazt az erőt akarjuk újraalkotni, mint amivel Alex is rendelkezett a klub élén.

Ezt a topcsapatoknál ódivatúnak tűnő szemléletmódot azóta is alkalmazza a klub, ám Woodward és az aktuális United-menedzserek közös munkájából olyan igazolások születtek, amiket nem szívesen tesznek ki az ablakba. Csak néhány mellényúlást említve: Marouane Fellaini, Ángel Di Maria, Marcos Rojo és Henrikh Mkhitaryan is nagy összegért érkeztek, de nyelte a pénzt Radamel Falcao és Alexis Sánchez is, nem beszélve Paul Pogbáról, akinek két menedzser sem találta meg a megfelelő pozíciót, a francia pedig rendre adós a jó teljesítménnyel. Woodward ráadásul rendkívül rosszul bánt a sajtóval: többször kérkedett azzal, milyen jó anyagi helyzetben van a klub, lényegében bárkit megvehet a menedzser. Ezt kihasználván a célpontok klubjai srófolták is felfelé az árakat, ezért történt, hogy aki a Unitedhez szerződött, az a piaci ára felett váltott klubot, hatalmas fizetésért.

Pontosan nem tudni, Woodward miért centralizál maga köré minden döntést, de valószínűleg a fergusoni modellben hisz, azzal a különbséggel, hogy saját magát tekinti a klub csúcsának.

A menedzser mindenható döntéséről szóló szónoklatot pedig erősen árnyalja, hogy a szakmai vonalat teljesen maga mögött hagyva boldog-boldogtalant megvett a Manchester United, teljesen mindegy volt, hogy illeszkedik-e az adott menedzser elképzeléseibe: ha jó marketingértéke volt, Woodward átnyomta az üzletet Glazeréken. Persze, az igények találkoztak is néha: José Mourinho szerette volna Pogbát a csapatába, ám a leigazolása után a manchesteri vezetés a játékos kvalitásai helyett azzal kürtölte tele a sajtót, mennyire felrobbantotta a közösségi médiát a francia középpályás bejelentése. Hasonlóan tettek Sánchez esetében, akinek leigazolását nagy figyelemmel követte a nemzetközi sajtó, ám a chilei már az első edzés után menekült volna a csapattól. Az eszement transzferösszegek és horribilis fizetések mellett nagyon sok más, megkérdőjelezhető döntése is volt Ed Woodwardnak.

Sorban:

1. Óriási fizetést adott Wayne Rooney-nak: az angol csatárt így tartották meg David Moyes érkezésével, Rooney ugyanis heti 300 ezer fontért írt alá hosszútávú szerződést közel a 30-hoz, ami a Ferguson-érában elképzelhetetlen lett volna.
2. Szerződtette Mourinhót, akit maga Ferguson is elutasított, miután a portugál bejelentkezett a skót szakvezető megüresedett pozíciójára. A portugál szembement mindazon értékekkel, melyet a klub képviselt fennállása óta, hiszen rövid távra érkezett, defenzív focit játszatott és nyilvánosan kritizálta játékosait.
3. Phil Jones új szerződést kapott: 2019 februárjában az angol védő 4+1 éves szerződést hosszabbított a Uniteddel, holott temérdek időt tölt az orvosi szobában, hatalmas fizetéssel.
4. Szerződést újított Solskjaerral: miután a norvég kisebb csodát tett a Mourinho-korszak utáni meccseken, a csapat a Paris Saint-Germain elleni BL-továbbjutáson kifocizta magából a maximumot, a lufi pedig elkezdett leereszteni. Ám Solskjaer olcsó megoldás volt: nem akadékoskodik a vezetéssel, szimpatikus figura, ismeri a klubot – így Woodward szerződést hosszabbított vele, hiába nem szólt mellette szakmai érv.
5. David de Gea a legjobban fizetett kapussá vált: sokáig ment a huzavona, hogy marad-e az Old Traffordon a spanyol kapus, de heti 375 ezer fonttal meggyőzték őt, ezzel a világ legjobban kereső hálóőrévé előléptetve. A spanyol rendesen el is kényelmesedett, hibát hibára halmoz azóta.
6. Továbbra sem szerződtet sportigazgatót, holott nagy nevek is sorakoznak. Mint kiderült, nemrég egy nagyon neves sportigazgató jelentkezett be a posztra, akinek hívásaira, üzeneteire sem válaszolt a vezérigazgató.

Mi tart hetekig, hónapokig egy játékos szerződtetésénél?

Patrice Evra, a Manchester United egykori, BL-győztes balhátvédje szívén viseli volt klubja sorsát, nemrég Instagram-sztorijai között adott hangot nemtetszésének, mondván rossz emberek vezetik a klubot, akik pénztermelő gépezetet csináltak belőle, nem figyelve a futballt érintő szakmai részletekre. Ed Woodward mellett egy másik öltönyös úriembert, bizonyos Matt Judge-ot nevezte meg a hibák forrásaként. Judge-ot Woodward jobbkezének tekintik, aki komoly szerepet tölt be a klub megfigyelő hálózatában. Többnyire ő képviseli a játékosokat, akiket eladna a United, illetve ő az összekapcsolási pont a klub és a célpontok között. Ő hallgatja meg az ügynököket, kipuhatolózza, ki akar a csapatba igazolni és ki nem.

2012 óta van a klub kötelékében, előtte ugyanazon az egyetemen tanult, mint Woodward. Többek között Victor Lindelöf, Romelu Lukaku, Sánchez, Aaron Wan-Bissaka és Harry Maguire leigazolása is az ő érdeme – már ha annak tekintik a manchesteri szurkolók.

Evra szerint a tárgyalástechnika azért nem működik, mert Woodward és Judge öltönyös ügyvédeket küldenek ezekre a megbeszélésekre, akik lehet, hogy értenek a pénzügyi oldalhoz, de a játékosok nyelvén nem beszélnek, személytelenné teszik a transzfereket.

Szintén a The Athletic írt bővebben az ügyletek menetéről: Judge minimális mozgásteret ad a tárgyalásnál, mert a Glazer család mindenről tudni szeretne. Állítólag Judge-Woodward-Joel Glazer a tárgyalások útja oda-vissza, ami rengeteg időbe telik, ezért van, hogy rettentő sokáig húznak egy-egy transzfert a csapatnál. Kis túlzással amíg a MU szerződtetett egyetlen játékost, addig keretet cserélt a Chelsea. Mint kiderült, a Sancho-ajánlatnál Glazer sokallta a 120 milliót, plusz a fizetéssel járó költségeket és egyéb jutalékokat, amit egyébként Woodwardék kérdés nélkül kifizettek volna a BVB-nek. A koronavírus-járvány amúgy is érzékenyen érintette a tulajdonosi kört: csak a Manchester Unitednél százmilliós mínuszban járnak, nem beszélve az amerikaifoci-csapatukkal (Tampa Bay Buccaneers) kapcsolatos költségekről, ahol az eredmények szintén negatívba fordultak idén.

Mindeközben a lassan haladó szerződéskötések közepette Solskjaer úgy fogalmazott, a United átigazoláspolitikájában nincs kivetnivaló, minden jól működik. Sőt, itt látta elérkezettnek az időt, hogy a vezetőségnek is bókoljon picit.

Mindig vannak emberek, akik megmondják, hogyan kell a dolgokat kezelni, ők hogyan csinálnák ezt meg azt. Mindannyiunknak különböző elképzeléseink vannak egy klub irányításáról. A miénk jó emberek kezében van.

Ezt követően ismét fellázadt a manchesteri szurkolótábor a norvég és főként Ed Woodward ellen, és nem csak a közösségi médiában: transzparensekkel tüntettek a stadion környékén, sőt egészen Woodward házáig mentek, hogy nemtetszésüket fejezzék ki. Közben Gary Neville a SkySportson megjegyezte: elkeserítő és szánalmas, ahogy a klub intézi a transzfereket.

A renomé visszaállítása nem kis feladat

A Manchester United finoman szólva is nevetségessé vált, miután a világ összes pénzét elköltötték játékosokra, de három edző kirúgása mellett mindössze Európa Liga-elsőséget, FA-kupa- és Ligakupa-győzelmet tudtak bezsebelni. Nem kis feladat várt Solskjaer hosszabbítása után a vezetőségre: ismét új irányvonalat kellet meghatározni, hogy az elveszett tekintélyüket valahogy visszaállítsák.

Ezt kétfajta módon teszik mindmáig – felemás sikerrel:

• Nem fizetik túl a játékosokat: Fernandes heti 100-160 ezer font közötti összegért szerződött le, ahogy Wan-Bissaka is 90 ezerért szaladgál a jobbszélen, a holland Van de Beek pedig 100 ezer fontos bérért igazolt át az Ajaxból.
• Keményebben tárgyalnak az igazolásoknál is, hiszen jó áron válnak meg a játékosoktól (tisztességes pénzt kaptak Chris Smallingért, Lukakuért is), de Fernandes és Van de Beek is korrekt áron érkezett.

Az sem elhanyagolandó, hogy a perememberektől is próbál megszabadulni a vezetőség: a horrorfizetésű Sánchez, Ashley Young duó távozott, de Andreas Pereira, Matteo Darmian és korábban Fellaini munkáját is megköszönték az Old Traffordon.

Egészen biztos, hogy hiányzik egy sportigazgató a klub fogaskerekeiből, aki gördülékennyé tehetné ezeket az ügymeneteket. Jelenleg a karmesteri pálca Ed Woodwardnál van, az ő pozíciója megingathatatlannak látszik a Glazer-érában, hiszen a világjárvány által okozott veszteség ellenére is stabil a klub gazdasági helyzete. Ameddig anyagilag különösebb deficitek nélkül irányítható a klub, valószínűleg nem lesznek kiugróan sikeres szezonok, hiszen ezzel a játékoskerettel az első négy helyre odaérni – ami már jól fizető BL-indulást jelent – nem megugorhatatlan feladat. És ameddig ezt hozzák az aktuális menedzserek, addig a szigorúan csak gazdasági szempontokra koncentráló Glazerék nem kívánnak majd futballszakmai problémákat orvosolni.

Adja magát a kérdés: miért is tennék? Számukra ez szimplán üzleti ügy.

Már csak egyvalami hozhat változást a szurkolóknak: ha Glazerék eladják az állítólagos arab vagy orosz kérőknek szépen jövedelmező bizniszüket. Ez esetben még az is megtörténhet, hogy a futball sok év után a pénzügyi jelentések elé kerül Manchesterben.

Már ha Maurucio Pochettino nem tesz csodát hamarabb:

Solskjaert még nem rúgja ki a MU, de Pochettino már melegít

Gatyába kell ráznia a norvégnak a MU-t, különben mehet.

Kiemelt kép: Alex Livesey/Getty Images