Nemzetközi foci

A spanyolok és a németek is ajándékba kaptak egy gólt az ellenfél kapusától

Németország idegenben győzte le Ukrajnát a Nemzetek Ligája A osztályában.

A koronavírus által sújtott ukránoknál ezúttal a kispadon kapott helyet a két Fradi-játékos, Ihor Haratin és Olekszandr Zubkov.

A németek a 20. percben szereztek vezetést, Joshua Kimmich beívelése után lecsorgott a labda, Antonio Rüdiger begyűjtötte, majd középre gyötörte, Serge Gnabry sarokkal továbbhúzta, a Borussia Mönchengladbach védője, Matthias Ginter pedig bepasszolta.

A második félidő elején az ukrán kapus nagy hibája után növelte előnyét a német csapat, Georgij Buscsan kiejtett egy beadást, a labda pedig gyakorlatilag ráesett Leon Goretzka fejére, onnan pedig a hálóba pattant.

A két Fradi-légiós közül Zubkov a második félidő közepén beállt, így már a pályán volt, amikor az Atalanta középpályása, Ruszlan Malinovszkij büntetőből szépített.

Ennél közelebb viszont már nem tudtak kerülni az ukránok, akik így maradtak 3 pontosok, míg a németek két döntetlen után először nyertek az A osztály 4-es csoportjában – sőt a Nemzetek Ligájában is most először győztek, mivel az előző sorozatban ez nem jött össze nekik!

A csoportot a spanyolok vezetik 7 pontjukkal, miután 1-0-ra verték Svájcot. A győztes gólnál a svájci kapus, Yann Sommer adta a gólpasszt, aki elszórta a labdát a 16-oson belül, Mikel Merino lecsapott rá, majd Mikel Oyarzabal bevágta.

A C osztályban két 2-0-s hazai siker született, Montenegró Azerbajdzsánt, Luxemburg pedig Ciprust verte.

A legkisebbeknél, a D osztályban a három meccsből mindössze egy dőlt el, Gibraltár Liechtensteinben győzött öldöklő csatában.

Nemzetek Ligája, A divízió:

4. csoport:
Ukrajna – Németország 1-2 (0-1)
Spanyolország – Svájc 1-0 (1-0)

 

Az állás: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Németország 5, 3. Ukrajna 3, 4. Svájc 1

 

C divízió:
1. csoport:
Luxemburg – Ciprus 2-0 (2-0)
Montenegró – Azerbajdzsán 2-0 (1-0)

 

Az állás: 1. Montenegró 9 pont, 2. Luxemburg 6, 3. Azerbajdzsán 3, 4. Ciprus 0

 

D divízió:
1. csoport:
Feröer-szigetek – Lettország 1-1 (1-1)
Andorra – Málta 0-0

 

Az állás: 1. Feröer-szigetek 7 pont, 2. Lettország 3 pont, 3. Málta 2 pont (3-4), 4. Andorra 2 (0-1)

 

2. csoport:
Liechtenstein – Gibraltár 0-1 (0-1)

 

Az állás: 1. Gibraltár 6 pont/2 mérkőzés, 2. Liechtenstein 3/2, 3. San Marino 0/2

Kiemelt kép: Sergei SUPINSKY / AFP

Olvasói sztorik