Magyar foci sport

Rossi 4-5 változtatást tervez a kezdőben a szerbek ellen

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a szerb csapat kifejezetten harcos felfogásban lép majd pályára a két együttes vasárnapi Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

A kezdőcsapatban négy-öt helyen egészen biztosan lesz változás. Természetesen most is folyamatosan figyeljük minden játékos fizikai állapotát, és többen is vannak, akik valóban teljesen kihajtották magukat csütörtökön, ráadásul ezúttal ugyebár nemcsak egy mérkőzés vár még ránk, hanem kettő, igen erős ellenfelekkel, így jól kell sáfárkodnunk az erőnkkel

– mondta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a belgrádi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki kifejtette, szombat délelőtt még Szófiában edzett a csapat, majd ezt követően repülővel utaztak a szerb fővárosba.

A soron következő riválisról Rossi úgy vélekedett, nagyon jó csapat, amelynek a kerete erősebb.

„Nem hiszem, hogy összességében előny lenne számunkra, hogy ők 120 percet játszottak Norvégia ellen, mivel akár a cserejátékosaikkal is nagyon jók, elég a két csapat keretének az értékét összehasonlítani. A szerb válogatott agilis, harcos futballt játszik, így nekünk is ezeket az erényeinket kell kidomborítanunk, ha eredményesek akarunk lenni ellenük” – fogalmazott Rossi.

Nikolics Nemanja arról beszélt, hogy mivel mindkét gárda csak győzelemmel tarthatja életben reményeit a csoport megnyerését illetően, így egyaránt fontos lesz a találkozó.

Kitűnő csapat a szerb, nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon motiváltan és precízen kell játszanunk, ha sikeresek akarunk lenni. Mindezeket figyelembe véve én jó meccsre számítok vasárnap este

– mondta a MOL Fehérvár FC csatára, aki csütörtökön a Szófiában 3-1-re megnyert Európa-bajnoki pótselejtezőn a magyarok harmadik gólját fejelte.

A harmadik fordulós szerb-magyar összecsapás vasárnap 20.45-kor kezdődik a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi – Lang, Botka, Szalai A. – Nego, Schäfer, Nagy, Holender – Gazdag – Nikolics, Könyves.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.