Nagyszombat és Bukarest. Két olyan város, ahova az elmúlt években elkísértem a válogatottat, és ahol a helyiek nem fülig érő mosollyal és ölelésre tárt karokkal várják a magyarokat. És mégis: a két túra előtt összesen nem kaptam annyi aggódó üzenetet a szeretteimtől, mint most, amikor egy budapesti rendezésű meccsre készültem.
Az Európai Labdarúgó Szövetség június 17-én döntött úgy, hogy az eredetileg kijelölt Porto helyett Budapest rendezheti az európai Szuperkupa-mérkőzést, indoklás gyanánt az UEFA annyit tett hozzá, hogy a portugálok kapták a BL nyolcas döntőjét, úgyhogy másik házigazda után néztek, és a választásuk a jövő évre halasztott foci-Eb egyik helyszínére, a Puskás Arénára esett.
Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését, az infrastruktúra megújulását, valamint azt ismerte el, hogy a futballélet koronavírus utáni újraindulásában Magyarország az élen járt
– mondta büszkén Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke, és való igaz, amíg a topligák nézők nélkül indultak újra a koronavírus-járvány miatti leállás után, addig az MLSZ egy nappal a Szuperkupa-döntés után azzal állt elő, a hazai drukkerek ismét korlátozás nélkül látogathatják az NB I-es bajnokikat.
A Szuperkupa-bejelentés napján mindössze egy új beazonosított koronavírus-fertőzöttet regisztráltak itthon, az aktív fertőzöttek száma 964 fő volt, a kormány büszkén újságolta, hogy a védekezés első szakasza sikeres volt, és június 18-án megszüntette a veszélyhelyzetet.
A hazai futballstadionok lelátói ugyan nem, de a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek ismét megteltek, az emberek elkezdték padlógázzal bepótolni, amit a karanténidőszak elvett tőlük, és senki nem foglalkozott azzal, hogy szeptemberben lesz itt egy focimeccs, amelyen két külföldi csapat labdázik majd egymással.
Aztán augusztus végén az UEFA bejelentette, hogy a Szuperkupa-döntő lesz az első olyan nemzetközi találkozó az újraindulás óta, ahol lehetnek nézők, és amikor szeptemberben elkezdett drasztikusan emelkedni itthon a fertőzöttek száma, mind többen kezdtek el hangoskodni, hogy talán mégsem jó ötlet beengedni a szurkolókat.
Zugló polgármestere, Horváth Csaba emberkísérletet emlegetett; voltak, akik attól tartották, nehogy Bergamo legyen Budapestből, az olasz városban ugyanis a futballcsapat történetének egyik legnagyobb meccse is közrejátszott a járvány berobbanásában; miközben a BL-győztes Bayern edzője, Hansi Flick nem igazán értette, miért is kell itt focizniuk, ha egyszer a Robert Koch országos közegészségügyi intézet járványügyi szempontból rizikós területnek minősítette Magyarországot.
Ebből is látszik, fura egy év ez a 2020: korábban az volt a szokatlan, ha zárt kapus volt egy meccs, most meg attól állt feje tetejére a világ, hogy élet költözött a stadionba.
Elindulás előtt az FFP3-as maszk és a kézfertőtlenítő elpakolása már a napi rutin része, ehhez jött most még egy járványügyi nyilatkozat, amit csak másodjára okézott le a rendszer, valamint egy negyedórás fejtágítás, amire mindenkinek be kellett ülni, aki akkreditációt kapott a nagy meccsre.
Utóbbi során olyan mondatok kerültek elő, mint, „ha lehetséges, tartsunk virtuális megbeszélést”, ami azért egy futballmeccsnél elég idegenül hat, és a fordítás is meglehetősen slendrián volt helyenként, ki hallott már például a koronavírus egyik tüneteként feltüntetett hányástorlódásról?
A stadion környékén eleinte csak a rendőrök körében volt torlódás, első ránézésre indokolatlanul sokan gyülekeztek, főleg annak tükrében, hogy a spanyolok és a németek közül is a vártnál jóval kevesebben érkeztek, és nehéz is volt elképzelni, amint egy Müller-mezes bajor végigkerget a Dózsa György úton egy andalúzt, de az előírás miatt érthető, hogy felkészültek minden eshetőségre az egyenruhások.
Három órával a kezdés előtt egy rövidnadrágos, strandpapucsos orosz férfi volt a környék legszomorúbb embere: a telefonján lévő fordítóprogramja segítségével feltett kérdéseire azt a választ kapta az egyik kapunál, hogy jegy már nincs, és szurkolói zóna sincs, ahol kivetítőn tudná követni a meccset, úgyhogy maradt az az opció, hogy beül valahova megnézni. Szegény, akkor még nem tudhatta, hogy 23 órakor, vagyis a hosszabbítás elején majd úgy küldik haza, hogy még nem tudja, ki nyert.
A bajor tartományi miniszter, Markus Söder néhány napja óva intette a Bayern-drukkereket a Budapestre utazástól, és a hazatérőknek karantént helyezett kilátásba, kíváncsiak voltunk, az utat mégis bevállaló német szurkolók milyen érzésekkel érkeztek. Az egykori Jugoszlávia területéről származó, de már jó ideje Németországban élő Edin és Alen azt mondta, nem értik a pánikhangulatot, mert szerintük Berlinben rosszabb a helyzet, mint Budapesten.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a a járvány kirobbanása óta az összes németországi eset 5 százalékát és a halálesetek 2,4 százalékát regisztrálták Berlinben, akkor a város nem tekinthető gócpontnak.
A két férfi elindulás előtt elvégezte a Bayern által fizetett koronavírustesztet, majd a magyar határon bemutatták a negatív eredményt igazoló dokumentumot, és megmérték a testhőmérsékletüket, mielőtt folytatták az utat. Hazatérve a német országhatáron ismét teszt vár majd rájuk, majd pár nap múlva kell egy újabb negatív eredményt produkálniuk, hogy elkerüljék a karantént.
Alighanem Lakatos Márk is elismerően csettintett volna, ha látja a tömegben azt a középkorú férfit, aki a bajor bőrnadrág mellé piros, Bayern-logós sportszárat húzott, és a szintén bajor népviseletbe öltözött feleségével érkezett a meccsre. Ők azt mondták, sajnálják, hogy nem jut idejük körülnézni Budapesten, de pénteken már indulnak is vissza, mert hétfőn menni kell dolgozni, és addig otthon még át kell esniük két teszten.
„El kell fogadni, hogy manapság ez így megy, de nem volt bennünk semmilyen rossz érzés az utazással kapcsolatban. Inkább örültünk annak, hogy végre ismét élőben láthatjuk a csapatunkat” – osztotta meg velünk Stefan, arra utalva, hogy a Bundesligában a tavaszi folytatás során minden meccs zárt kapus volt, és a Bayern a Schalke elleni, 8-0-ra megnyerte első őszi bajnokiját is nézők nélkül játszotta le.
Egy Drezdából érkező brigád is mosolyogva mondta, hogy egyáltalán nem érezték kockázatosnak az utat, és még azt is hozzátették, nem ismernek senkit a környezetükben, aki megfertőződött volna a vírussal. A magabiztosságuk egyedül akkor ingott meg, amikor nekikszegeztük a kérdést, hogy ha a városuk csapata, a jelenleg a harmadosztályban szereplő Dynamo Dresden a Bayernnel játszana, kinek szurkolnának. Végül diplomatikusan elintézték azzal, hogy nem tudnának dönteni, mert mindkét klubot imádják.
Ha szurkoló van a meccsen, akkor van szotyiárus is, ez teljesen evidens, és nem volt ez másképp most sem. Más kérdés, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is feltűntek a színek, és az egyik árustól a pirított napraforgó helyett az iratait kérték, aminek az lett a vége, hogy a nő dühösen jelezte a fináncoknak, hogy melyik testrészével mit csinálhatnának, amiért elvették a portékáját.
Még nála is elszántabb volt az a férfi, aki hiába magyarázta, hogy megvan az összes németországi számlája, a NAV-osok begyűjtötték a Bayern-címeres maszkjait, mire ő rendőrt hívott rájuk. Az egyik NAV-osra különösen pipa volt, amiért szerinte illetlenül beszélt vele, neki azt mondta, jobb, ha kerít egy szép nagy dobozt, amibe pakolhat, mert holnaptól már nem lesz meg az állása.
Az emberi dráma mellé járványügyi gyorstalpalóban is részünk volt, egy orvosi tanulmányokat folytató lánytól megtudtuk, hogy ő szkeptikus a koronavírussal kapcsolatban, és a szabadtéri eseményeken, mint amilyen ez a meccs, minimális az esélye a fertőződésnek. Miközben ezt mondta, azért ott volt rajta a maszk, szóval kissé összezavarodtunk, de mivel neki a beléptetésnél jutott szerep, így nem volt választása, kötelező volt hordania.
A hatalmas létszámbeli fölényben lévő Bayern-drukkerek nagy részét magyarok tették ki, volt közöttük olyan, aki Münchenben született, így nem volt nehéz kedvenc csapatot választania, és olyan is, akinek Oliver Kahn és Bastian Schweinsteiger miatt lett örök szerelme a klub.
Utóbbi táborba tartozott az a két lány, akik az Amazon FC színeiben maguk is fociznak, és egyikük velősen fogalmazta meg, hogy miért volt számukra egyértelmű, hogy a járványhelyzet ellenére kilátogatnak a Puskás Arénába:
Ha tömegközledve is elkaphatom a vírust, akkor miért félnék kijönni megnézni a kedvenc csapatomat? Az is lehet, hogy már rég túlestem a fertőzésen korábban.
A nyilatkozat is mutatja, csupa jókedvű és felszabadult ember gyülekezett a stadionnál, és a sok pirosba öltözött között nagyon nem tudtuk hova tenni azt a négy srácot, akik kék-sárga zászlóba burkolóztak.
Valahogy sejtettük, hogy nem Mezőkövesd- vagy BKV Előre-ultrákról van szó, aztán gyorsan kiderült, hogy büszke berberként a kabíliai zászlót hozták magukkal. Ha az észak-algériai tartomány, Kabília szóba kerül, akkor a futballrajongóknak Zinédine Zidane és Karim Benzema neve ugorhat be, mindketten a francia válogatottban szerepeltek, ami nem meglepő, mert az országban nagyjából 5,5 millió kabíliai berber él.
A négy srác közül ketten, Akkour és Gaya Magyarországon élnek és dolgoznak, ketten pedig Franciaországból érkeztek, miután megcsinálták a koronavírustesztet.
Amikor Akkourtól azt kérdeztük, hogy abban az országban, ahol a kormány plakátokon uszít a bevándorlók ellen, érte-e bármi atrocitás, azt mondta, csak egyszer kötött bele egy férfi részegen, de másnap bocsánatot kért tőle. Azt a kérdést azért megkapja időnként, hogy miért pont ide jött, amire azt szokta mondani, hogy eredetileg tanulni érkezett Magyarországra, de jól érezte magát, és itt maradt.
„Szeretek itt élni, mert itt sokkal nagyobb a szabadság, míg otthon szinte mindent a vallás határoz meg” – magyarázta, míg barátja, Idir azt mondta, az autonómiára vágyó kabíliaiak helyzetét leginkább az erdélyi vagy felvidéki magyarokéhoz tudja hasonlítani.
A Bayern-rajongók tengerében nagy ritkán feltűnt néhány Sevilla-drukker is, az egyik spanyol pár az „Imádjuk ezt a várost” kezdetű mondattal jelezte, hogy koronavírus ide vagy oda, ők minél többet fel akarnak fedezni Budapestből, és péntek helyett csak vasárnap mennek haza.
A stadionban a maroknyi Sevilla-tábor csinálta a hangulatot, szinte végig túlénekelték a németeket, akiknél hiányzott a szervezett szurkolás, mintha lemásolták volna a csapatukat, amely ezúttal nem volt olyan éles, mint a Barcelona elleni 8-2-es mészárlás vagy a BL-döntő alkalmával.
Az UEFA 20 ezer néző beengedésére adta áldását, végül 15 500-an voltak a stadionban, de mivel a kötelező távolságtartás miatt szellősen ültek a szurkolók (igaz, ha egy pár együtt jött, ők egymás mellett foglalhattak hegyet), így szétszóródva lefedték az egész lelátót, nem voltak nagy, üres lyukak.
Ilyenkor jönnek a rosszalló pillantások, amikor az ember szemfülesen előbb csap le a szabadon maradt fülkére, mint többiek. No, itt most erről szó sem volt, mivel csak akkor mehetett be valaki, ha közben egy másik már végzett, és kijött, és a szisztéma működött, anélkül, hogy nagy sorok alakultak volna ki.
A büfénél viszont előfordult, hogy volt egy kis dugó, de itt is rend volt, az előre kijelölt, egymástól 1,5 méterre lévő pontokon kellett várakozni, hogy aztán fokozatosan araszolva eljusson az illető az újabb sörig, üdítőig.
A büfések örülhettek, hiszen a hosszabbítás miatt jóval tovább maradtak a drukkerek, a végére pedig helyreállt a rend a pályán, a jóval esélyesebb Bayern az előző idénybeli triplázás után újabb trófeát zsebelt be.
A spanyol szurkolókat ez sem zavarta, ha lehet még hangosabban ünnepelték a csapatukat, élmény volt nézni őket. Csak szegény Jusszuf el-Nesziri volt vigasztalhatatlan, a csereként beállt marokkói csatár a rendes játékidő végén és a hosszabbításban is elrontott egy-egy hatalmas ziccert, bár lehet, pontosabb, ha úgy fogalmazunk, Manuel Neuer védett mindkétszer őrült nagyot.
A végére már jócskán lazult a lelátói fegyelem, a spanyolok is, németek is egykupacban gyülekeztek a lelátó alján, egészen a korlátnál, hogy minél többet lássanak a kedvenceikből.
Ha már nem fáj semmije, biztosan mosolyogva meséli majd a sztorit, ahogy azt is, hogy a csapata immár 32 mérkőzés óta veretlen, és utolsó 22 tétmeccsét kivétel nélkül megnyerte. Az sem gyenge, hogy a menesztett Niko Kovac helyett tavaly novemberben kinevezett Hansi Flicknek több megnyert trófeája van (4), mint veresége és döntetlenje összesen (3).
Az Európa Liga-döntők specialistája, a hatból hatot nyerő Sevilla pedig a Szuperkupára valahogy elveszti a vaárzserejét, első próbálkozásra, 2006-ban még sikerrel járt, azóta viszont ötből ötször kikapott.
Hogy aztán az UEFA milyen tanulságot von le a meccsből, ahol hosszú idő után először lehettek jelen néző, az majd néhány hét múlva elválik. Látva, hogy a Fradi és a Fehérvár is egy-egy lépésre van már csak a BL- illetve EL-csoportkörtől, nem tévedünk nagyot, ha azt tippeljük, a két klubnál nagyon bíznak benne, hogy az UEFA elnöke által bevezető projektnek nevezett Szuperkupa után fokozatosan visszaszivároghatnak majd a nézők a stadionokba.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
