Nemzetközi foci

Koronavírusos esetek miatt veszélyben egy mérkőzés a Nemzetek Ligájában

A skót együttest fogadná hétfőn a cseh labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája csoportkörének második fordulójában, Olomoucban, a mérkőzés azonban elmarad hazai koronavírusos esetek miatt – közölte szombaton a cseh sportági szövetség az MTI cikke szerint.

A bejelentés szerint a cseh csapat vizsgálatakor két pozitív eset volt, ezért nem lép a válogatott pályára a hétfői játéknapon.

Frissítünk!

Később a BBC-n megjelent, hogy az UEFA ragaszkodik a mérkőzés megrendezéséhez, az európai szövetség szabályai szerint ugyanis amíg 13 játékos (akik közül az egyik kapus) rendelkezésre áll, addig le lehet játszani a mérkőzéseket.

A csehek péntek este még játszottak: vendégként nyertek Pozsonyban 3-1-re a szlovákok ellen. A találkozó előtt jelentette be a Slavia Praha elnöke, hogy a mérkőzést követően kérni fogja klubja hét játékosának távozását a cseh keretből, mivel a nemzeti csapatnál már a második stábtag kapta el a koronavírust. A prágai együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában – vagy a svájci Young Boysszal, vagy a dán Midtjyllanddal – mérkőzik szeptember 22-én és 23-án, majd pedig 29-én és 30-án.

Haaland első válogatott gólja kevés volt a norvégoknak, a hollandok viszont egy találattal nyertek
1-1 volt a slágereredmény pénteken a Nemzetek Ligájában, de több pályán sem volt elég egyetlen találat.

Tomas Soucek, a West Ham United középpályása és Patrik Schick, az AS Roma támadója már eleve kihagyta a szlovákok elleni összecsapást, mivel korábban házi karanténba kerültek azt követően, hogy közvetlen kapcsolatban voltak a válogatottnál az első pozitív tesztet produkáló – meg nem nevezett – stábtaggal.
Kiemelt kép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Olvasói sztorik