Nemzetközi foci

Messiék szerint szó sincs semmilyen 700 milliós kivásárlási árról

Tovább bonyolódik Lionel Messi helyzete az FC Barcelonánál, miután a futball legnagyobb húzóneve nem ismeri el a szerződésének feltételeit.

A Barca megerősítette Messi távozási szándékát
Itt a vég, az argentin írásban is jelezte, nem marad a katalánoknál.

Az argentin szupersztár közölte a katalánok vezetőivel, hogy távozni akar, de a Barca erősködik, hogy csak akkor mehet el a csapattól, ha megkapják a szerződésében megállapított 700 millió eurós kivásárlási árat, amelyet a labdarúgónak kéne kifizetnie egy szerződésbontás esetén is. Azóta a focista apja, aki egyben ügynöke is, Jorge Messi is tárgyalt a vezetőkkel és bár arról szóltak a legfrissebb hírek, hogy egy évet még maradhat a csatár, újra arról lehet olvasni, hogy menni akar.

Messiék ugyanis kiadatk pénteken egy közleményt amely szerint szó nincs arról, hogy 700 millióba kerülne a csatár távozása, hiába ismerte ezt el a spanyol liga.

Nem tudjuk, melyik szerződést elemezte a La Liga és mi alapján döntöttek a szerződésbontás feltételeiről. Ez a 700 milliós kitétel egy hiba a La Liga részéről

– áll a közleményben.

Messi egyértelműen ingyen akar távozni a csapattól és a hírek szerint a Manchester Cityben köthet ki, ahol korábbi edzőjével, pep Guardiolával dolgozhatna újra. Az angolok azonban kivárnak, mert ekkora összeget még Messiért sem akar kiadni a tulajdonos, de nagyon örülnének az argentin megszerzésének.

Kiemelt kép: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Olvasói sztorik