Nemzetközi foci

Kiderült, mivel hívta fel Messi Guardiolát

Lionel Messi eldöntötte, hogy elhagyja a Barcelonát, ezt tudjuk már napok óta. Azt is, hogy az argentin klasszis telefonon beszélt korábbi edzőjével, Pep Guardiolával, aki jelenleg a Manchester Cityt irányítja.

Guardiola már egyeztetett Messivel a Citybe igazolásáról
A 2-8-as zakó után, amikor Messi még elég zaklatott lelkiállapotban lehetett.

A mindig jól értesült spanyol újságírók egyike, Cristobal Soria nyilvánosságra hozta egy részét annak, ami Messi és Guardiola között elhangzott.

Meg akarom nyerni a következő két Aranylabdát, és ezt csak veled érhetem el

–mondta Soria szerint Messi, aki a közös évek alatt többek között három bajnoki címet, két Király Kupát és két BL-t nyert Guardiolával, és a hat Aranylabdájából négyet ebben az időszakban gyűjtött be (2009, 2010, 2011, 2012).

Messi közben szeretne egyezkedni a vezetőséggel a távozásának feltételeiről, és a Marca azt írja, kizárható, hogy a klub elengedné őt ingyen a nyáron, holott a hatszoros aranylabdás korábban arra hivatkozott, hogy volt a szerződésében egy kitétel, ami alapján átigazolási díj kifizetése nélkül távozhat.

Úgyhogy jelen állás szerint a Barca csak akkor menne bele Messi elengedésébe, ha egy klub kifizetné érte a 700 millió eurós kivásárlási árat, amit a pénzügyi Fair Play miatt egyetlen csapat sem tudna összehozni.

Persze ez még nem a végleges verzió, biztosan lesznek még újabb fejlemények a nyár legizgalmasabb átigazolási történetében.

Kiemelt kép: FIRO / SEBASTIAN EL-SAQQA / AUGENKLICK/FIRO SPORTPHOTO / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Olvasói sztorik