Élő Nemzetközi foci

Hatodszor is a Bayern lett Európa legjobbja

Egy gól döntött a Bajnokok Ligája 2019-2020-as idényének augusztus végére csúszott döntőjében, ahol a Bayern München – a francia légiós, Kingsley Coman fejesével – 1-0-ra legyőzte a PSG-t, és története során hatodszor nyerte el a legrangosabb európai kupát. Arra azonban korábban még nem volt példa, hogy egy csapat százszázalékos teljesítménnyel szerezze meg a trófeát.

A statisztikusok csemegézhettek, hiszen korábban egyetlen francia csapat tudott BL-t nyerni, még 1993-ban az Olympique Marseille, amely a döntőben az addig hibátlan, 10 meccséből 10-et megnyerő AC Milant múlta felül.

Most a szintén hibátlan Bayern München nem engedte meg magának ezt a luxust: a mérkőzést tulajdonképpen végig kézben tartva győzött, és így története során hatodszor lett Európa legjobbja.

18 percet kellett várni az első valamirevaló helyzetre, akkor Neymar próbálkozását védte Neuer. De ez fel is ébresztette az alvó ellenfelet, Lewandowski kapufát lőtt, majd szintén ő próbálkozott egy fejessel, de a kicsavart testhelyzete miatt helyezni se tudta, és erőt sem volt képes beleadni.

A második félidő elején félő volt, hogy kicsúszik a mérkőzés a játékvezető kezéből, de aztán az 59. percben jött a várva várt gól: Kimmich beadását Coman tökéletes pontossággal fejelte a bal alsó sarokba (0-1).

Megzavarodott a PSG, ha kicsit koncentrál az ellenfél percek alatt eldönthette volna a meccset. Ehelyett a 70. percben Marquinhos majdnem egyenlített, de Neuer ismét a helyén volt.

A hajrában már nem tudott újítani a PSG, így az eredmény maradt a 0-1, a Bayern München története során hatodszor nyerte meg a BEK, majd BL elnevezésű sorozatot.

Bajnokok Ligája-döntő

Paris Saint-Germain – Bayern München 0-1 (0-0)
Lisszabon, Estádio da Luz
v.: Orsato (olasz)
PSG: K. Navas – Kehrer, Th. Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa , 80.)– A. Herrera, Marquinhos, Paredes (Verratti, 65.) – Di María (Choupo-Moting, 80.), Mbappé, Neymar
Bayern München: Neuer – Kimmich, Boateng (Süle, 25.), Alaba, Davies – Thiago Alcántara (Tolisso, 86.), Goretzka – Gnabry (Coutiunho, 68.), Müller, Coman (Perisic, 68.) – Lewandowski
gól: Coman (59.)

Kiemelt fotó: David Ramos / POOL / AFP

Újabb PSG-helyzet

Egyszer csak elkezdett focizni a két csapat: ezúttal Neymar és Di María kötött csomót a bajor védők lábira, de végül az argentin a léc fölé bombázott.

Bayern-kapufa

A müncheni válasz csattanósabb, az eddig eltűnő Lewandowski a jobb kapufát találta el.

Végre valami!

Neymar meghúzta a bal oldalon, éles szögből lőtt, Neuer nagyot védett, majd a brazil visszakanalazását is mentette lábbal.

Majdnem lövés

Na, majdnem lövés… de Mbappé próbálkozása levágódott az éppen előtte álló védőről.

Marseille-i példa

Eddig egyetlen francia csapat tudott BL-t nyerni, még 1993-ban az Olympique Marseille, amely a döntőben az addig hibátlan, 10 meccséből 10-et megnyerő AC Milant múlta felül.

Nem lehet nem érezni az áthallást: francia PSG a hibátlan Bayern ellen…

Kóstolgatás

Azt nem lehet mondani, hogy egymásnak estek volna a csapatok, de többet van a Bayernnél a labda.

Elkezdődött...

Megvolt a BL-himnusz, a két csapatkapitány, Thiago Silva és Neuer ökölpacsizott a bírókkal, jöhet a mérkőzés.

A kezdőrúgás a PSG-é.

Tökélyre törve

Korábban még soha egyetlen csapat sem nyerte meg a BL-t tökéletes mérleggel. A Bayern jelenleg 10-ből 10 győzelemnél jár…

A kezdőcsapatok

PSG: K. Navas – Kehrer, Th. Silva, Kimpembe, Bernat – A. Herrera, Marquinhos, Paredes – Di María, Mbappé, Neymar
Bayern München: Neuer – Kimmich, Boateng, Alaba, Davies – Thiago Alcántara, Goretzka – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski

Egy kis elemzés

A koronavírus-járvány miatt elhúzódó szezon csak most ér véget, persze, hogy mindenki izgatottan várja a végkifejletet. Mi is elemeztük kicsit a finálét, és feltettük a kérdést: a bajnoki cím és a kupagyőzelem után a Bajnokok Ligáját is behúzza-e a Bayern München vagy a francia klub a legnagyobb sikerével ünnepli meg az alapítása 50. évfordulóját?

Kidobhatja a kukába a Bayern az óriási sorozatát, ha ezt a meccset elrontja
A német csapat olyan rosszul kezdte a szezont, hogy már a télen edzőt váltott, Hansi Flickkel viszont nincs megállás – erről Lionel Messi és a Barcelona tudna a legtöbbet mesélni. De vajon kitart ez a lendület Neymarék ellen is?

Ki nyer ma?

A német és a francia futball két legnagyobb hazai ismerőjével, Mészáros Ábellel és Szabó Christophe-fal tekintettük át a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének történéseit.

Ki nyeri a BL-döntőt?
A német és a francia futball két legnagyobb hazai ismerőjével, Mészáros Ábellel és Szabó Christophe-fal tekintettük át a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének történéseit.
Olvasói sztorik