Élő Nemzetközi foci

Hatodszor is a Bayern lett Európa legjobbja

Egy gól döntött a Bajnokok Ligája 2019-2020-as idényének augusztus végére csúszott döntőjében, ahol a Bayern München – a francia légiós, Kingsley Coman fejesével – 1-0-ra legyőzte a PSG-t, és története során hatodszor nyerte el a legrangosabb európai kupát. Arra azonban korábban még nem volt példa, hogy egy csapat százszázalékos teljesítménnyel szerezze meg a trófeát.

A statisztikusok csemegézhettek, hiszen korábban egyetlen francia csapat tudott BL-t nyerni, még 1993-ban az Olympique Marseille, amely a döntőben az addig hibátlan, 10 meccséből 10-et megnyerő AC Milant múlta felül.

Most a szintén hibátlan Bayern München nem engedte meg magának ezt a luxust: a mérkőzést tulajdonképpen végig kézben tartva győzött, és így története során hatodszor lett Európa legjobbja.

18 percet kellett várni az első valamirevaló helyzetre, akkor Neymar próbálkozását védte Neuer. De ez fel is ébresztette az alvó ellenfelet, Lewandowski kapufát lőtt, majd szintén ő próbálkozott egy fejessel, de a kicsavart testhelyzete miatt helyezni se tudta, és erőt sem volt képes beleadni.

A második félidő elején félő volt, hogy kicsúszik a mérkőzés a játékvezető kezéből, de aztán az 59. percben jött a várva várt gól: Kimmich beadását Coman tökéletes pontossággal fejelte a bal alsó sarokba (0-1).

Megzavarodott a PSG, ha kicsit koncentrál az ellenfél percek alatt eldönthette volna a meccset. Ehelyett a 70. percben Marquinhos majdnem egyenlített, de Neuer ismét a helyén volt.

A hajrában már nem tudott újítani a PSG, így az eredmény maradt a 0-1, a Bayern München története során hatodszor nyerte meg a BEK, majd BL elnevezésű sorozatot.

Bajnokok Ligája-döntő

Paris Saint-Germain – Bayern München 0-1 (0-0)
Lisszabon, Estádio da Luz
v.: Orsato (olasz)
PSG: K. Navas – Kehrer, Th. Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa , 80.)– A. Herrera, Marquinhos, Paredes (Verratti, 65.) – Di María (Choupo-Moting, 80.), Mbappé, Neymar
Bayern München: Neuer – Kimmich, Boateng (Süle, 25.), Alaba, Davies – Thiago Alcántara (Tolisso, 86.), Goretzka – Gnabry (Coutiunho, 68.), Müller, Coman (Perisic, 68.) – Lewandowski
gól: Coman (59.)

Kiemelt fotó: David Ramos / POOL / AFP

Coman-gól döntött, veretlenül nyert BL-t a Bayern

Nem sikerült a bravúr, története első Bajnokok Ligája-döntőjét követően trófea nélkül maradt a Lőw Zsoltot is a szakmai stábjában tudó Paris Saint-Germain labdarúgócsapata. A lisszaboni fináléban a Bayern München irányította inkább a játékot, végül az egyetlen gólt a korábbi PSG-játékos, Kingsley Coman fejelte. A bajorok ezzel hatodszor lettek Európa legjobbjai.

Rohangálás oda-vissza

Egyik oldalon Coutinho reklamált büntetőt, az ellentámadásnál Choupo-Moting nem találta el a labdát.

Kellett ez a sárga

Lewandowski kiléphetett volna, Thiago Silva csak szabálytalanul állította meg, nem volt más megoldás.

Jön a titkos fegyver

Di María helyére beállt a kameruni Choupo-Moting, aki az Atalanta elleni negyeddöntőben továbbjutást érő gólt szerzett.

A megsérült Bernatot pedig Kurzawa váltotta.

Neymar teker

Ezúttal Neymar próbálkozott 17 méterről, de elvétette a bal felső sarkot.

Úúúú...

Ez se volt kis helyzet: Di María jégkorongos módra kanalazta be saját maga mögé a labdát, Marquinhos érkezett, de közeli lövését Neuer védte.

Nagy a zavar a PSG-nél

Két perc alatt két újabb Bayern-helyzet: előbb Kimpempbe, majd Thiago Silva mentett a gólvonalon.

VEZET A BAYERN!

Kimmich a 16-os jobb csücskétől a hosszú sarokra ívelt, Coman pedig senkitől sem zavartatva visszafejelte a labdát a bal alsó sarokba (0-1).

Süle vs Di María

Süle megirigyelte a kártyázást, odapakolt Di Maríának, neki is villant a sárga.

Újabb sárga

Jó, lökdösődni sem szép dolog, Paredes is kapott egy sárgát.

Gnabry vs Neymar

Az emberben felmerül a kérdés, ha egyszer megrúgja valaki az ellenfelet és a bíró figyelmezteti, két perccel később miért szabálytalankodik még látványosabban?

Gnabry ezt tette Neymarral, a tömegjelenetet látva örüljön, hogy nem kapott valakitől egy pofont is a hetyke bajuszkája mellé.

Félidő

Aktívabban kezdett a Bayern, felélénkült a PSG, de igazából a védekezésre annyira koncentrál mindegyik csapat, hogy a két nagy sztár, Lewandowski és Neymar csupán egy-egy villanással vétette magát észre.

De van még 45 perc, akár gólzápor is jöhet a szünet után.

Meglátjuk!

Büntető vagy sem?

A végén még egy büntetőgyanús eset… de nem kapott 11-est a Bayern.

Itt a válasz

Gnabry jobb oldalról lőne, Navas kivetődve védett.

Óriási helyzet

Te jó ég, mi maradt ki!

Davies eladta a labdát a saját kapuja előtt, Herrera szépen hozta helyzetbe Mbappét, de gyenge lövését könnyedén védte Neuer

Micsoda fejes!

Egy jobbról érkező beadás megcsúszott egy PSG.-védő fején, Lewandowski viszont így is bele tudott fejelni kifacsart testhelyzetben, de Navas védett.

Fotó:
Manu Fernandez / POOL / AFP

Nagy bomba... kirúgás

Neymar szöglettel felérő szabadrúgását kifejelték a védők, Herrera távolról nagy bombát eresztett meg, de a labda elkerülte a kaput.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik