Nemzetközi foci

Klopp: Olyan csapat akarunk lenni, amely ellen senkinek nincs kedve játszani

Elképzelhető, hogy négy év múlva visszavonul az edzői hivatástól Jürgen Klopp, az angol futballbajnok Liverpool mestere.

Tartani fogok 2024-ben egy év szünetet, majd felteszem magamnak a kérdést, hogy hiányzik-e a foci. Ha a válasz nem, akkor részemről ennyi volt az trénerkedés

– jelentette ki Klopp.

Ami a közeljövőre vonatkozó terveit illeti, Klopp kiemelte, hogy csapata továbbra is éhes a sikerekre, írja az MTI.

„Újabb trófeákat akarunk nyerni, még csak most kezdünk belejönni. A következő szezonban még jobbak leszünk, az egész pályán fogjuk űzni az ellenfelet és a labdát. Olyan kellemetlen csapat akarunk lenni, amelyik ellen senkinek sincs kedve játszani” – tette hozzá.

Az 53 éves Klopp tavaly Bajnokok Ligája-győzelemre, idén pedig 30 év után angol bajnoki címre vezette a Liverpoolt.

Kiemelt kép: LAURENCE GRIFFITHS / POOL / AFP

Olvasói sztorik