Nemzetközi foci sport

Súlyos anyagi gondjai akadtak a Real Madridnak

A katalán Sport beszámolója szerint anyagi problémái akadtak a Real Madridnak, mivel a két legnagyobb szponzor sem tudja biztosítani a megállapodásban szereplő összeget.

Varane: Ez a vereség az én lelkemen szárad
Elvitte a balhét a Real francia védője a BL-kiesés után.

A sztárcsapat két legnagyobb szponzora, a Fly Emirates és az Adidas is közölte az egyesülettel, egyelőre nem tudnak eleget tenni az eredeti megállapodásnak. A légitársaság 40, az Adidas pedig 110 millió eurót fizetne évente, azonban a koronavírus-járvány miatt nem bírják el a cégek ezt a terhet, vagyis 150 millió eurós kisés van a madridiak büdzséjében. Emellett ráadásul jegybevétele sincs a Real Madridnak, hiszen a pandémia miatt zárt kapuk mögött játsszák a mérkőzéseket.

A spanyol címvédő így aztán minden követ megmozgat, hogy a magas fizetésű játékosait eladja, sőt a katalánok szerint újra megnyirbálják majd a futballisták fizetését. Ebből adódik az is, hogy igazolásokra sem igen telik jelen állás szerint a klubnak.

Kiemelt kép: Ricardo Nogueira/Eurasia Sport Images/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!