Nemzetközi foci bajnokok ligája

Varane: Ez a vereség az én lelkemen szárad

A bajnokságot nagy meneteléssel ugyan megnyerte a Real Madrid, a BL-nyolcaddöntőben viszont nem tudta ledolgozni a hazai pályán összeszedett hátrányát a Manchester Cityvel szemben.

A 2-1-es manchesteri vereségben vastagon benne volt Raphael Varane, aki mindkét angol gól előtt kapitális hibát követett el, ezt előbb Raheem Sterling, majd Gabriel Jesus használta ki. A világbajnoki francia védő el is vitte a balhét a kiesés után.

Kiesett a Real Madrid és a Juventus a BL-ből
A madridiak kettős vereséggel estek ki a ManCity ellen, a Lyon idegenben szerzett góllal búcsúztatta a torinóiakat.

„Ez a vereség az én lelkemen szárad, vállalnom kell érte a felelősséget. Jól felkészültünk a visszavágóra, de a hibák sokba kerültek. Szomorú vagyok a csapattársaim miatt. Talán túl sok kockázatot vállaltunk a mérkőzés elején, és ez nem volt kifizetődő. Nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak a támogatásukért, nem sokszor fordult elő a pályafutásom során, hogy ilyen hibákat kövessek el, amikért ráadásul drágán megfizetünk” – nyilatkozta Varane.

A Realon túljutó Manchester City a nyolc között a Lyonnal találkozik, amely a Juventus elleni 2-1-es vereség ellenére továbbment idegenben lőtt góllal.

Kiemelt kép: PETER POWELL / POOL / AFP

Olvasói sztorik