Élő Nemzetközi foci

A Bayern 8-2-re verte a Barcát a BL-ben

A Bayern München 8-2-es megalázó vereséget mért az FC Barcelonára a Bajnokok Ligája péntek esti negyeddöntőjében.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés, Thomas Müller egyéni villanására a túloldalon egy jó indítás után David Alaba öngólja volt a válasz. Ezután a bajorok kicsit megzavarodtak, Lionel Messiék a kapufát is megdöngették, de amint a Bayern újra magához tért, egyszerűen átgázolt a katalánokon.

Ivan Perisic gólja billentette át a mérleget a Bayern javára, aki egy kavarodás után éles szögből vágott bombagólt, majd kisvártatva Serge Gnabry vágta be Leon Goretzka zseniális passzát, majd Müller közvetlen közelről is betalált. Félidőre totálisan szétesett a Barca és még a 4-1-nek is szinte örülhetett.

Térfélcsere után is az történt, amit a Bayern akart, de egy szép egyéni megmozdulással Luis Suárez szépíteni tudott. Az öröm nem sokáig tartott, Alphonso Davies simán becsapta Nélson Semedót, Piqué pedig nem zárt ki időben, a centerezését Joshua Kimmich váltotta gólra.

Innentől a Barca erőtlenül játszott, tulajdonképpen elhagyta a hite a csapatot, a Bayern pedig csak pörgette az órát, de a végén így is további gólokat lőtt. Először Robert Lewandowski fejesből talált be, sőt percek alatta csereként beálló Philippe Coutinho – aki éppen a Barcától szerepel kölcsönben a német bajnoknál – duplázni tudott, így 8-2 lett a vége, amely a Barca történetének egyik legsúlyosabb veresége.

Ezzel Hansi Flick, a Bayern vezetőedzője a harmadik olyan edző lett, aki megnyerte az első hat mérkőzését a Bajnokok Ligájában. Ez korábban csak Fabio Capellónak (Milan, 1992–1993) és Luis Fernándeznek (PSG, 1994–1995) sikerült.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő

FC Barcelona (spanyol) – Bayern München (német) 2-8 (1-4)

 

Barcelona: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – S. Roberto (Griezmann – 45.), Busquets (Fati – 70.), de Jong, A. Vidal – Messi, L. Suárez.
VezetőedzőQuique Setién

Bayern: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Süle – 76.), Alaba, Davies (Tolisso – 83.) – Goretzka, Thiago – Gnabry (Coutinho – 76.), T. Müller, Perisic (Coman – 67.) – Lewandowski.
Vezetőedző: Hansi Flick

 

Gólszerző: Alaba (7. – öngól), Suárez (57.) ill. Müller (4., 31.), Perisic (22.), Gnabry (28.), Kimmich (63.), Lewandowski (82.), Coutinho (85., 89.)

Sárga lap:  Suárez (54.), Alba (60.), Vidal (92.) ill. Boateng (43.), Alaba (52.), Davies (52.) Kimmich (85.)

Kiemelt kép: Manu Fernandez/Pool via Getty Images

Itt a vége, 8-2-es verést kapott a Barca

A Bayern München 8-2-es megalázó vereséget mért az FC Barcelonára a Bajnokok Ligája péntek esti negyeddöntőjében.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés, Thomas Müller egyéni villanására a túloldalon egy jó indítás után Alaba öngólja volt a válasz. Ezután a bajorok kicsit megzavarodtak, Messiék a kapufát is megdöngették, de amint a Bayern újra magához tért, egyszerűen átgázolt a katalánokon.

Perisic gólja billentette át a mérleget a Bayern javára, majd kisvártatva Gnabry vágta be Goretzka zseniális passzát, majd Müller közvetlen közelről is betalált. Félidőre totálisan szétesett a Barca és még a 4-1-nek is szinte örülhetett.

Térfélcsere után is az történt, amit a Bayern akart, de egy szép egyéni megmozdulással Suárez szépíteni tudott. Az öröm nem sokáig tartott, Alphonso Davies simán becsapta Semedót, Piqué pedig nem zárt ki időben, a centerezését Joshua Kimmich váltotta gólra.

Innentől a Barca erőtlenül játszott, a Bayern pörgette az órát, de a végén így is betalált még Lewandowski fejesből, sőt percek alatt Coutinho is duplázott, így 8-2 lett a vége, amely a Barca történetének egyik legsúlyosabb veresége.

Coutinho duplázott!

Percek alatt helyzetbe került a brazil, mindkétszer mattolta ter Stegent, már 8-2 az állás!

Megvan Lewandowski gólja is

Coutinho cselezgetett három barcelonai között, majd az élesen átlőtt labdáját Lewandowski fejelt a kapuba egy lépésről.

Messi mutatja, hogy nem adta föl

Nagy nehezen eljutott a Barca az ellenfél tizenhatosának előterébe, Lionel Messi a lábak erdejében laposan vette célba a bal alsót, de Neuer résen volt és ki sem jött róla a lövés.

Ansu Fati is érkezik

Busquetset váltja, Messi, Suárez, Griezmann és Fati egyszerre a pályán!

Alba szenzációsan mentett

Ha már beállt Coman, rögtön gólt is lőhetett volna. Lewandowski hozta hasonló helyzetbe a franciát, mint percekkel korábban Davies Kimmichet, ám az önfeláldozóan bevetődő Jordi Alba blokkolni tudott. A szöglet után ter Stegen is védett, így maradt a 2-5.

Cserél a Bayern is

Szegény Davies nagyon csúnyán összefejelt Semedóval, az ápolást kihasználva közben Perisic helyett beállt Kingsley Coman is.

És ott az ötödik is

Alphonso Davies simán megverte egy az egyben Semedót, Piqué sem nagyon lépett ki a Bayern védőjére, aki a jól érkező Kimmich elé tálalt, utóbbi pedig nem hibázott. Sakk-matt, 2-5.

A semmiből szépített a Barca

Messi ívelt balra egy hatalmas labdát, amit Jordi Alba egy levétel után Luis Suárezhez passzolt. Az uruguayi a tizenhatos vonalán egy lövőcsellel becsapta Boatenget, majd ballal a bal alsó sarokba lőtt.

Egy érvénytelen gólt is rúg a Bayern

Barcelona-szabadrúgásnak indult, Bayern-kontra lett belőle, de addig cipelte a labdát a németek játékosa, hogy mindenki lesre futott, így amikor Lewandowskihoz pattant a labda, már lesen állt.

Játszadozik a Bayern

Thiago úgy passzol, hogy másfelé néz, Goretzka mellre vett egy ívelést és még a levegőben ellőtte, de eleve hihetetlenül könnyen került helyzetbe. Továbbra is az történik, amit a németek akarnak.

Elkezdődött a második félidő

Lássuk, tud-e valamit kezdeni a háromgólos hátránnyal a Barcelona. Van változás, Griezmann állt be Sergi Roberto helyére, de a taktikai hadrend változatlan.

Spanyolország becsülete a tét

Miután a Real Madrid és az Atlético Madrid is kiesett már a Bajnokok Ligájából, ha a Barcelona nem tesz csodát és kiesik, 2007 után újra nem lesz spanyol a BL-elődöntőben. Akkor az AC Milan mellett a Manchester United, a Chelsea és a Liverpool jutott a legjobb négy közé, végül a Milan nyerte a trófeát.

Két másodpercet adott Skomina

Már-már megkegyelmezett a játékvezető, igaz volt egy gyengécske Suárez-lövés még a félidő végén, de összességében lefocizták a németek ellenfelüket.

Megvan a meccs első sárgája

Boatengé a megtiszteltetés, Luis Suárez szerzett labdát, aztán azonnal faultolta is a Bayern védője. Skomina jogosan adott neki sárgát.

Most már 4-1!

Ezúttal Joshua Kimmich kapott labdát a jobb szélen egy csúsztatás után, a berobbanó Thomas Müller Lenglet-t megelőzve lőtte közvetlen közelről a negyedik német gólt. Teljesen szétzilálták a katalánokat.

Azért csak megkapja a harmadik gólt a Barca

Goretzka perdített tovább állítgatás nélkül egy labdát, ami így átrepült Lenglet feje fölött, az üresbe futó Serge Gnabry pedig magabiztosan a jobb alsóba lőtte a Bayern harmadik találatát. Teljes szétesés.

Kis híján ott a harmadik!

Perisic élesen középre lőtt labdáját rossz helyre ütötte Marc-André ter Stegen, de az ismétlés már elakadt a német kapusban és Arturo Vidal ki tudta rúgni a mezőnybe.

Megint vezet a Bayern München

Semedo és Sergi Roberto könnyelmű volt, az agresszívan labdát szerző Serge Gnabry köszönte szépen, indította Ivan Perisicet, aki bődült erővel bombázott a jobb fölső sarokba, pedig nehéz szögből lőtt. Megint a németeknél az előny.

Müller a Barcelona-specialista

Thomas Müller öt meccsen öt gólt rúgott a katalánoknak, erre csak Andrij Sevcsenko volt képes korábban.

Összekapta magát a Bayern

Eddig kimondottan szórakoztató a meccs, jó a tempó, helyzetek itt is, ott is. A Bayern München nagy intenzitású letámadása már újra működik, a rövidzárlatot megúszta egy góllal a német bajnok.

Kapufa!

A gól megzavarta a Bayernt, Lionel Messi jobb szélről érkező beadására három csapattársa is érkezett, de talán úgy csattant a labda a jobb kapufán, hogy senki sem ért bele.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik