Nemzetközi foci sport

Senki sem érti, hogy kapta az első gólt az AS Roma

Az Európa Liga nyolcaddöntőit semleges helyszínen, nézők nélkül rendezik szerdán és csütörtökön. A csütörtöki játéknap kora esti mérkőzésein a Leverkusen 1-0-ra, a Sevilla 2-0-ra nyert.

Előzetesen a Sevilla-Roma párosítás tűnt izgalmasabbnak, de az olaszok kapuját védő Pau López aránylag hamar bajba hozta csapatát. A 22. percben Sergio Reguilón vezette kapura a labdát, de ne szépítsük, pocsék lövéssel fejezte be az akciót. A kapust viszont ez is meglepte és csak López tudja hogyan, a labda utat talált a lába mellett a kapuba.

A római védelem később sem állt a helyzet magaslatán, a félidő vége előtt egy újabb szóló okozott gondot, ezúttal Lucas Ocampos tört be a tizenhatoson belülre, de ő nem lőtt, hanem passzolt, az üresen érkező Youssef En Nesyri pedig nem hibázott.

Térfélcsere után is a Sevilla járt közelebb a gólhoz, Jules Kounde találatát azonban a videobíró érvénytelenítette, így maradt a 2-0, amely a végeredménynek is bizonyult. Gianluca Mancinit ráadásul könyöklésért ki is állították az utolsó percben, de mivel visszavágóra egyébként sem került volna sor, ez már igazán nem számított.

A Leverkusen-Rangers meccsen egyetlen találat döntött, ezt Moussa Diaby szerezte a második félidő elején.

A németek az első mérkőzésen 3-1-re nyertek, így aztán kettős győzelemmel jutottak be a legjobb nyolc közé.

Eredmények – Európa Liga, nyolcaddöntő

Leverkusen-Rangers 1-0 (0-0)
Gólszerző: Diaby (51.)
Továbbjutott a Leverkusen 4-1-es összesítéssel

Sevilla-AS Roma 2-0 (2-0)
Gólszerző: Reguilón (22.), En Nesyri (45.)
Kiállítva: Mancini (94.)
Továbbjutott a Sevilla 2-0-ás összesítéssel

Kiemelt kép: BERND THISSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!