Nemzetközi foci

A zárt kapus meccsek is fájni fognak a Bundesliga-kluboknak

A német labdarúgó Bundesliga első és másodosztályában szereplő 36 klub összesen több mint 91 millió eurót veszít azon, hogy a hátralévő mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kell lejátszani.

A Kicker című szaklap számítása szerint az élvonalban szereplő egyesületek vesztesége 69,661 millió euró, míg a Bundesliga 2-ben érdekelt kluboké 22,029 millió euró.

A Kicker a számítást az előző szezon jegybevételi adataira alapozva készítette el, írja az MTI.

A március első felében félbeszakított bajnoki küzdelmek újraindítására május második felétől adott engedélyt a német kormány, amely ugyanakkor azt is előírta, hogy az idényből hátralévő fordulók összes találkozóját csak nézők nélkül lehet megrendezni.

Még a köpést is szabályozzák – Eurómilliókról és emberi sorsokról dönthet a német kísérleti foci
A többi ország számára pozitív példával szolgált, ahogy a németek a járványt kezelték, a Bundesliga újraindításával viszont nagy kockázatot vállalnak, ami akár nem várt károkat is okozhat.

Kiemelt képek: firo Sportphoto / Ralf Ibing / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik