Mindenképpen távozik Federico Bernardeschi a Juventustól, noha 2022 nyaráig érvényes szerződés köti az olasz bajnokhoz. Erről a Sky Sport Italia számolt be, hozzátéve azt, hogy a döntés hátterében Dejan Kulusevski leigazolása áll.
Bernardeschi 2017 nyarán érkezett Firenzéből Torinóba, de nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Januárban már szóba került, hogy elhagyja a Juventust, akkor a Milan tűnt a legkitartóbb kérőnek, de a transzfer végül meghiúsult.
Az idei szezonban Maurizio Sarri, a gárda vezetőedzője nem számított alapemberként a támadóra, a Serie A-ban mindössze 18 alkalommal lépett pályára, 795 perc alatt nem talált be, és gólpassz sem fűződik a nevéhez.
A váltás hátterében Dejan Kulusevski leigazolása áll. A Juve még a január elején megvette 35 millió euróért az Atalantától a 19 éves svéd csatárt, aki a szezon további részét is Parmában tölti kölcsönben.
A támadó nagyszerű évet fut, 23 bajnokin ötször volt eredményes, és kiosztott hét gólpasszt is. A szerződése 2024-ig szól a bajnokhoz.
A koronavírus-járvány miatt a Serie A-t is felfüggesztették, a Juventus egypontos előnnyel várhatja a folytatást a Lazioval szemben.
Kiemelt kép: Franco Romano / NurPhoto / NurPhoto via AFP