Nemzetközi foci

Az Ajax támadója gúnyt űzött szimuláló ellenfeléből

Rengetegszer felhúzta már magát minden szurkoló egy-egy olyan pillanatnál, amikor egy focista előadja a nagyhalált. Ryan Babel viszont a pályán volt a Getafe ellen, amikor egy belépője után Allan Nyom elterült és jócskán túljátszotta a „sérülését”.

Európa Liga: kiütötték a Salzburgot, de megbotlott a Manchester United is
Szoboszlaiéknak esélyük sem maradt a visszavágóra, az MU-t a kapusa hozta nehéz helyzetbe.

Mivel azonban Ruddy Buquet játékvezető lefújta az esetet, dühében fogta magát és utánozni kezdte a gyepen, majd később a kameruni hátvéd arcába is belemászott.

A szürreális jelenet részben talán annak is köszönhető, hogy a holland csapat hátrányban volt a Getafe ellen, így aztán eleve frusztráltabbak is voltak a játékosok. A találkozót egyébként 2-0-ra a spanyolok nyerték, így az Ajaxnak oda kell tennie magát a visszavágón, ha tovább akar jutni az Európa Ligában.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

Sahtar Donyeck (ukrán)-Benfica (portugál) 2-1
Eintracht Frankfurt (német)-Salzburg (osztrák) 4-1
Ludogorec (bolgár)-Internazionale (olasz) 0-2
Club Brugge (belga)-Manchester United (angol) 1-1
CFR Cluj (román)-Sevilla (spanyol) 1-1
FC Köbenhavn (dán)-Celtic Glasgow (skót) 1-1
Getafe (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 2-0
Sporting Lisboa (portugál)-Basaksehir (török) 3-1

Kiemelt fotó: Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images

Olvasói sztorik