Nem árt az elején leszögezni: Mauricio Pochettino munkája a Tottenhamnél a Bajnokok Ligája-döntővel kiteljesedett, ahhoz, hogy ennél magasabbra jusson a Spurs, már elég sok mindennek kellene volna történnie. Mindezek fényében várható volt, hogy lesz majd visszaesés a játékban, ahogy az meg is történt a mostani szezonban (12 forduló után 14. hely a Premier League-ben, 2019-ben csak két idegenben megnyert bajnoki), és bár sokaknak fájhat a megállapítás, de az is kiderült, hogy nem az argentin szakember lesz, akivel kikecmereg ebből a gödörből a csapat.
A Spurs visszaesése nem akkora meglepetés, mint ahogyan az edzőváltás sem, sokkal inkább az a meghökkentő, ahogyan a klubelnök, Daniel Levy próbálja megoldani a problémát. Rövidtávon elképzelhető, hogy jó megoldás lesz a portugál, de a kinevezésével várhatóan pár éven belül újra döntéskényszerbe kerül majd a Tottenham.
Lassú elhidegülés
Valami megtört az előző szezon második felében a Tottenhamnél és nem csak az elveszített BL-döntő miatt. A gondok már sokkal korábban kezdődtek és nagyban összefüggtek azzal, hogy januárban eladta a klub Mousa Dembélét Kínába – ő volt a ugyanis Spurs motorja. A tavasszal botladozott a csapat, elég nagy bravúr volt, hogy mindezek ellenére is eljutott a madridi fináléba, főleg olyan extra párharcokat behúzva, mint amilyen a Manchester City vagy az Ajax elleni volt.
Pochettino a döntő kapcsán követte el talán a legnagyobb hibát, ami egyenesen el is vezetett a most kialakult helyzetig. Kijelentette ugyanis, hogy ha megnyerik a Bajnokok Ligáját, akkor ő távozik.
Teljesen érthető, hogy ezt mondta, 2014-ben vette át a Spurst, középcsapatból Anglia egyik legerősebb klubját építette fel, a BL-trófea tényleg a csúcs lett volna. Mindezt egy elsősorban fiatalokra építő, lendületesen és szórakoztatóan játszó csapattal tette, miközben azt is kifejezetten érdekes volt nézni, ahogy a mérkőzéseken történt változásokat le tudta reagálni. Közben meg volt kötve a keze, a klub összespórolt magának egy új stadionra és olyan keveset költött játékosra, hogy 2018 nyarán konkrétan senkit sem igazolt. Lehet, hogy végül nem nyert semmit a Tottenhammel, de ilyen körülmények között is a klub elmúlt évtizedeinek legjobb menedzsere volt.
Épp emiatt senki nem szólt volna egy szót sem, ha a BL-döntőt követően, legyen bármi is az eredmény, azt mondja, itt a vége. Főleg, hogy Pochettinónál jobban senki sem láthatta át, mennyire nehéz lesz új lendületet adni a Spursnek. A nyilatkozatával mégis zavart okozott a klubnál, majd a Liverpool elleni vereséget követően mindenki azt várta, mi fog történni.
Az argentin nem mondott fel, helyette elvonult nyári pihenőre, onnan jelezte Daniel Levynek, meg kéne szerezniük Tanguy Ndombelét a Lyontól, mielőtt még visszatér. A The Athletic cikke szerint ez már egy rendhagyó helyzet volt, mert közben kikötötte, hogy még a visszatérése előtt szeretné, ha végbemenne az üzlet. Mintha csak arra várt volna, hogy konftrontálódhasson a klubelnökkel, aki ehhez képest kérdezés nélkül pengette ki a klubrekordot jelentő 55 millió fontot a francia középpályásért. Sőt, érkezett még pluszban Ryan Sessegnon, Giovani Lo Celso (kölcsönbe) és kis híján Paulo Dybalát is sikerült megszerezni.
Hiába lett engedékenyebb az átigazolások terén Levy, Pochettino még tovább alakított volna a kereten, komolyabb erősítéseket várt. Csakhogy közben BL-döntő ide, vagy oda, több játékost sem sikerült elpasszolni a nyáron, noha tudvalevő volt, hogy az argentin nem számol velük. De ezt még úgy, ahogy kezelni lehetett volna,
Ez volt az, amivel elveszítette az öltözőt. A játékosai sem voltak már annyira lelkesek, és az évek során kicsit bele is fáradtak abba a magas tempóba, amit az edző játékfelfogása megkövetelt tőlük. Ráadásul, ahogy az eredmények sem jöttek, úgy lett egyre terhesebb, hogy a szakmai stáb amúgy elég szigorú volt a labdarúgók kikapcsolódási szokásait és közösségi médiában való megnyilvánulásait illetően.
A helyzeten tovább rontott a szeptemberi ligakupa-kiesés a negyedosztályú Colchester ellen. Ekkor a Spurs-játékosok úgy érezték, az edző rájuk tolta a felelősséget, magát pedig próbálta kivonni a kudarc alól.
Ezek után egyre valószínűbbé vált, hogy bár szép volt a közös kaland, de közelít a vég, csak az volt kérdés, mikor lesz a szakítás. A válogatott szünet alatt akarta rendezni a kérdést a Tottenham, Pochettino azonban elzárkózott attól, hogy lemondjon, annak ellenére is, hogy Levyvel már rég megromlott a viszonya. A klub végül az egyetlen ésszerű lépésre szánta el magát: a váltás mellett döntött, még úgy is, hogy 12 millió font körüli összeg a szakember végkielégítése.
Majd 12 órával a hivatalos bejelentés után jött az újabb közlemény: José Mourinho veszi át a csapatot.
„Sohasem fogadnám el a Tottenham ajánlatát”
A portugál kinevezése több szempontból is érdekes húzás. Egyfelől a kezdőfizetése majdnem a duplája (a hírek szerint 15 millió font évente) lesz annak, amit Pochettino keresett, másfelől pedig korábban a városi rivális Chelsea-t is irányította. Nem is olyan rég, 2015-ben nyilatkozta azt, hogy sosem fogadná el a Spurs ajánlatát a Chelsea-drukkerek iránt érzett szeretete miatt, de a jelek szerint ez az érzés megkophatott az évek során.
José Mourinhót nem nagyon kell bemutatni senkinek, főleg nem Angliában: kétszer dolgozott a Chelsea-nél (nyolc trófea, közte három bajnoki cím a mérlege), legutóbb pedig a Manchester Unitedet irányította, de volt a Porto, az Inter és a Real Madrid edzője is. Így azt is jól tudja róla mindenki, hogy Londonból, majd Manchesterből is csúnya szakítást követően távozott, valahogy mindig elfogyott körülötte a levegő, és hiába nyert előbbivel bajnokságot, utóbbival Európa Ligát, mindkét alkalommal elveszítette a szurkolókat, majd az öltözőt is – végül pedig a kispadot. Ugyanakkor még mindig szem előtt tudott maradni, a mostani szezonban Premier League-meccsekről szakértett és mondott hangzatos dolgokat.
Két legutóbbi munkahelyén rossz volt nézni, mennyire elmérgesedett a hangulat körülötte, az ő megnyilvánulásai is sokszor indokolatlan vagdalkozásba és vádaskodásba csaptak át. Épp emiatt nehéz elképzelni, hogy hosszú távon jelent majd megoldást a Tottenham bajaira, viszont rövidtávon igenis beválhat, ezt eddig gyakorlatilag mindegyik csapatánál bizonyította. Márpedig a Spursnek elsősorban a mostani szezont kellene megmenteni a bajnokság 14. helyéről – és a Bajnokok Ligájában is karnyújtásnyira van a továbbjutás elérése a csoportból.
Annyit már megtudtunk a brit sajtóból, hogy nem hirtelen ötlet volt a kinevezése, hetek óta zajlottak a tárgyalások. Mourinho aztán meg tudta győzni Daniel Levyt, hogy tud majd alkalmazkodni a jelenlegi kerethez, erősíteni, azaz pénzt költenie pedig majd csak a legvégső esetben kell a klubnak. Ez utóbbi azért is fontos szempont, mert
Jose Mourinho has spent more money on transfers managing in England than Tottenham have since Daniel Levy took charge of Spurs in October 2001.
Mourinho’s English spending:
£925m overall
Average fee £17.8mTottenham spending under Levy:
£876m overall
Average fee £7.8m pic.twitter.com/e7EJhnE51Y— Sky Sports Statto (@SkySportsStatto) November 20, 2019
Bár több szempontból is minimum véleményesnek tűnik a megbízása, van valami, ami mindenképpen a pragmatikus portugál edző mellett mellett szól: az elmúlt hónapokban formán kívül játszó Christian Eriksen és Dele Alli is pont olyan karakterű játékos, akiket kedvel az edző, és amely típusokból a múltban már a lehető legjobbat hozta ki. A dán középpályás azért is esett vissza teljesítményben, mert nagyon el akart igazolni, ám most szerződése utolsó évében új lendületet kaphat, amivel akár a Spursnél is kiharcolhat magának egy zsírosabb szerződést. Harry Kane sem lehet boldogtalan Mourinho érkezése miatt, az edző ugyanis nagyon jól szokta használni a klasszikus ékeket.
A portugál egyébként már az első nyilatkozataival hozta magát, ugyanis amikor a fiatal játékosokról kérdezték, ha nem is mondott neveket, de odaszúrt korábbi klubjainak.
Nagyon tetszik a keret és az, hogy sok fiatal játékos van – nincs menedzser a világon, aki ne szeretné a tehetségeket és azt, hogy fejleszthesse őket. A probléma az, hogy időnként olyan klubhoz kerül az ember, ahol nem megfelelő az utánpótlásban elvégzett munka ahhoz, hogy ilyen játékosokat neveljen ki. De végignéztem a csapatunk történelmét, és az akadémia mindig szolgáltatott tehetségeket az első csapatnak.
A 2023-ig szóló szerződés elsőre túlzásnak tűnik, főleg José Mourinho karrierjének elmúlt éveit figyelembe véve – három évnél többet csak a Chelsea-bél töltött, még az első megbízásakor, de akkor is csak pár hónappal maradt tovább. Ugyanakkor a portugálnak mindig is jól állt az a szerep, amikor egy dicsőségre vágyó klubot kellett trófeához segíteni. Márpedig a Tottenham ilyen és Mourinho számára is itt a lehetőség, hogy valami nagyot dobjon ismét. Úgyhogy ez akár egy sikertörténet is lehet.
Kiemelt kép: Chris Brunskill Ltd/Getty Images
