Nemzetközi foci

Egy éve a hetedosztályban védett, már a válogatottban bizonyíthat

Matija Sarkic pályafutása gyökeresen megváltozott, mindössze egy év leforgása alatt. A montenegrói anya, de angol apa gyermekeként Grimsbyben született futballista egy éve még a hetedosztályban várta, hogy bemutatkozhasson. Kemény munkával végül 2018 december 22-én Sarkic nevével kezdődött a Stratford Town kezdőcsapata.

A szorgalom meghozta gyümölcsét, 2019-ben a Premier League-be feljutó Aston Villa szerződtette, nyáron viszont kölcsönadta a 22 éves játékost a skót élvonalbeli Livingstonnak, ahol rendszeresen játszik. Csaknem 11 hónappal később jött az újabb mérföldkő: meghívót kapott a felnőtt montenegrói válogatottba.

Pedig nem is olyan egyértelmű, hogy neki ebben a csapatban a helye, mivel

  • édesapja angol, így akár angol válogatott is lehetne,
  • de gyerekkorát Belgiumban töltötte, az Anderlecht akadémiáján, így akár a belgák is lecsaphatnak rá,
  • miközben Montenegró utánpótláscsapataiban szerepelt, így adta magát, hogy előbb-utóbb meghívják a felnőttekhez is.

Sarkic egyébként úgy nyilatkozott a Daily Mailnek, hogy ha már a montenegrói korosztályos csapatban szerepelt, úgy volna illendő, ha felnőttként is ott játszik. A sors úgy hozta, hogy Montenegró csütörtökön pont Angliával játszik majd Európa-bajnoki selejtezőt. Amennyiben a kapus akár egy percet is pályán tölt a meccsen, végképp eldől, melyik csapatot erősíti a jövőben.

Kiemelt kép: Malcolm Couzens/Getty Images

Olvasói sztorik