Nemzetközi foci

Az oroszok szégyenről írnak a Fradi elleni vereség után

Közel 15 év után nyert újra nemzetközi kupa főtábláján a Ferencváros, amely az Európa Liga harmadik fordulójában a CSZKA Moszkva otthonában győzött 1-0-ra. A meccs hőse Varga Roland volt, aki két perccel a beállása után szerezte meg a találkozó egyetlen gólját.

Mutatjuk, hogyan ünnepelt a Fradi az öltözőben
5425 nap után aratott újra nemzetközi csoportkörös győzelmet az FTC.

Amíg Magyarországon érthetően nagy az öröm, hogy ezt a nehéz mérkőzést nem kevés szerencsével behúzta a magyar bajnok, addig Oroszországban úgy zúgnak a vészharangok, hogy idáig elhallatszik. A Szport Expressz például hosszú cikkben kesereg az orosz klubfoci helyzetén, már a címben is beleszáll a moszkvai csapatba:

CSZKA, Európa legalján.

A cikkíró ezután azt pedzegeti, hogy a CSZKA-t újra megalázták és szégyennek nevezi a Fradi elleni vereséget, mivel a magyar csapat az UEFA-koefficiensek alapján a mezőny leggyengébb csapata lenne a CFR Cluj mellett, miközben a moszkvaiakat az első kalapból sorsolták ki. Azt azért megjegyzi, hogy hajtott hazai csapat, de mint a másik két csoportmeccsen, ezúttal sem jött össze semmi. És igazából egy-két játékost leszámítva senki sem tudta hozni azt a szintet, amire képes lenne.

Ezután hosszasan fejtegeti, hogy igazából az orosz klubfoci nem sok sikert tud felmutatni az elmúlt évekből:

  • a bajnoki bronzérmesüknek gyakorlatilag alig osztanak lapot az európai kupákban,
  • nem sikerül három csapatot eljuttatniuk a Bajnokok Ligája főtáblájára,
  • és ott sem igazán sikerül túlélni a csoportkört.

Ugyan a koefficiens-rangsorban még előzik például Hollandiát, ilyen eredményekkel hátrébb fognak csúszni, és onnan nagyon nehéz lesz újra feljebb kapaszkodniuk. És, ha már a hollandok, az Ajaxot hozta fel példaként a cikkíró, mert szerinte olyan sikerről, mint az amszterdamiak BL-elődöntője, nem is nagyon álmodhat most az orosz foci.

Az oroszok Európában

A Bajnokok Ligájában két csapatuk szerepel a főtáblán: a Lokomotiv Moszkva egy győzelemmel és két vereséggel a csoportja harmadik helyén áll (a Juventus és az Atlético mögött), a Zenit pedig eddig egy-egy győzelmet, döntetlent és vereséget gyűjtött.

 

Az Európa Ligában a CSZKA Moszkva eddig mindhárom meccsét elveszítette, míg a Krasznodar a harmadik fordulóban gyűjtötte be az első pontjait, a Tranbzonsport verte idegenben 2-0-ra.

A válogatottat emlegette pozitívumként, amely sztárok nélkül tudott sikereket elérni a hazai világbajnokságon – negyeddöntőig jutottak, a horvátoktól kaptak ki tizenegyesekkel, de már a 2020-as Eb-re is kijutottak meggyőző teljesítménnyel. Szerinte az orosz kluboknak el kellene gondolkodniuk a jövőn és követni azt, amit Sztanyiszlav Csercseszov meghonosított a válogatottnál:

a fegyelem és a csapatérdek mindennél fontosabb.  

Kiemelt kép: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY

Olvasói sztorik