Magyar foci

FTC: „Régen voltam ilyen boldog, mint most”

A Ferencváros győztes gólját szerző Varga Roland rendkívül boldogan értékelt a labdarúgó Európa Liga csütörtöki játéknapján a CSZKA Moszkva otthonában aratott 1-0-s sikert követően. A 84. percben csereként beállt Varga két perccel később döntötte el az összecsapást.

Akkor már nagyon nagy területek voltak mögöttük, tudtuk, hogy hosszú labdákkal lehetnek még lehetőségeink, persze az elsődleges az eredmény megtartása volt. Hatalmas dolog, hogy nyerni tudtunk

– mondta. A támadó hozzátette, még emésztenie kell, hogy az ő gólja döntött.

Régen voltam ilyen boldog, mint most.

Az FTC három meccs után négy ponttal csoportja harmadik helyén áll, mindössze két ponttal lemaradva a második Ludogorectől és hárommal az élen álló Espanyoltól, a magyar válogatott szélső szerint ugyanakkor a csapatnál nem számolgatnak, próbálnak meccsről meccsre haladni.

Ezt mondta Szerhij Rebrov félidőben, hogy felrázza a Fradit
Lovrencsics Gergő elárulta, mi hangzott el a szünetben.

Varga azt mondta, hogy a bajnokság is nagyon fontos a jövő évi kupaszereplés miatt, ott vasárnap a listavezető Fehérvár otthonában vár rájuk rangadó.

A Ferencváros csaknem 15 év után nyert újra főtáblán nemzetközi kupamérkőzést, legutóbb az UEFA Kupa csoportkörében a Hearts vendégeként győzött ugyancsak 1-0-ra.

Európa Liga, 3. forduló, H csoport

CSZKA Moszkva–Ferencváros 0-1 (0-0)

CSZKA: Akinfejev – Kucsajev (Bistrovic, 61.), Gyivejev, Magnússon, Karpov, Mário Fernandes – Ahmetov (Lucas Santos, 75.), Vlasic, Obljakov – Sigurdsson (Bijol, 80.), Csalov

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Blazic, Civic – Sigér, Haratyin, Ihnatyenko – Zubkov (Dvali, 89.), Boli (Isael, 72.), Tokmac (Varga R., 84.)

Gólszerző: Varga R. (86.)

Sárga lap: Bisztrovics (78.), Magnusson (90+2.), illetve Sigér (74.), Haratyin (90+2.)

 

A csoport másik meccsén:

Ludogorec–Espanyol 0-1 (0-1)
Gólszerző: Campuzano (13.)
Kiállítva: Javi López (88. – Espanyol)

 

Az állás:

1. Espanyol 3 2 1 4-1 +3 7
2. Ludogorec 3 2 1 8-2 +6 6
3. FERENCVÁROS 3 1 1 1 2-4 -2 4
4. CSZKA Moszkva 3 3 1-8 -7 0

 

 

 


 

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik