Nemzetközi foci

Négy szurkolót már lekapcsoltak a rasszista balhé miatt

A bolgár rendőrség egyelőre négy személyt állított elő, akik a gyanú szerint rasszista magatartást tanúsítottak a hétfői, Anglia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Úgy kellett könyörögni az angoloknak, hogy lejátsszák az Eb-selejtezőt
A bolgár szurkolók viselkedése miatt nem akartak kijönni a második félidőre az angol játékosok.

A bolgár belügyminisztérium szerdán a honlapján közölte: a nagy visszhangot kiváltó ügyben további előállítások várhatók. Hozzátették: eddig ezt a négy személyt tudták azonosítani az elkövetők közül, a többi érintett azonosítása még folyamatban van.

A hétfői, szófiai találkozót először a vendégek 2-0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda.

A következő zárt kapunál Orbán majd lemondatja Csányit?
A bolgár drukkerek sokadik rasszista balhéját a miniszterelnök már nem hagyta szó nélkül, és lemondatta a helyi futballelnököt. Jó lesz, ha a magyar szurkolók is okulnak a Szófiában történtekből.

A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító “respect” (tisztelet) helyett “no respect” felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre.

A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6-0-ra nyertek meg.

Az eset kapcsán a kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a bolgár szövetség (BFS) elnöke.

A szövetség elnöke az első áldozata a bolgár szurkolók rasszizmusának
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség elnöke.

Kraszimir Balakov szövetségi kapitány – több játékosához hasonlóan – a mérkőzés után közvetlenül még úgy nyilatkozott, hogy ők mindebből a meccs közben nem hallottak semmit. A szakember kedd este újságíróknak elektronikus úton küldött nyílt levelében viszont már bocsánatot kért az angoloktól a bolgár szurkolók egy részének viselkedése miatt. Hozzátette: határozottan elutasítja a rasszizmus bármilyen megnyilvánulását, a múltból származó előítéleteket pedig meg kell szüntetni.

Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a bolgárokkal szemben.

Kiemelt kép: NIKOLAJ DOJCSINOV / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik