Nemzetközi foci

A következő zárt kapunál Orbán majd lemondatja Csányit?

Tudtam, hogy lesznek rasszista megnyilvánulások, de ami történt, az váratlanul ért. Bolgárként elmondhatatlan szégyent érzek. Ami hétfőn történt, az teljességgel elfogadhatatlan. Néhány rasszista lerombolta azt, amit az angolok gondoltak az országunkról és az itteni emberekről

– idézte a BBC az Anon nevű bolgár kommentelőt a botrányos Eb-selejtező másnapján.

Úgy kellett könyörögni az angoloknak, hogy lejátsszák az Eb-selejtezőt
A bolgár szurkolók viselkedése miatt nem akartak kijönni a második félidőre az angol játékosok.

„Mélységesen elítélem, amit néhány szurkoló a stadionban művelt. Elfogadhatatlan, hogy Bulgária, a világ egyik legtoleránsabb országa, ahol etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül békében élhetnek az emberek, a rasszizmussal kerüljön összefüggésbe” – ezt már a bolgár miniszterelnök, Bojko Borisszov írta a Twitteren az esetre reagálva.

Borisszov a balhé miatt lemondásra szólította fel a szövetség (BFU) 2005 óta hivatalban lévő elnökét, a korábbi 102-szeres válogatott kapust, Boriszlav Mihajlovot, és azt mondta, az incidens mellett a 0-6-os végeredmény is indokolja az elnök távozását.

Azt is hozzátette, amíg ez nem történik meg, addig a bolgár kormány minden kapcsolatot, beleértve a pénzügyi támogatást is, felfüggeszt a futballszövetséggel. Angol oldalról gyorsan jött a reakció Borisszov ultimátumára, a rasszista bekiabálások egyik célpontja, a hatból két gólt szerző Raheem Sterling meg is osztotta a bolgár miniszterelnök tweetjét, jelezve, hogy abszolút egyetért a lépéssel.

Rejtő Jenő Fülig Jimmyje megmondta anno a nagy igazságot, miszerint nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani, és a mostani Eb-selejtezőn is kiderült, mit sem ér, ha a játékvezető vagy a hangosbemondó figyelmezteti a nézőket, hogy be kellene fejezni a huhogást és mocskolódást.

A horvát Ivan Bebek a 28. percben megállította a játékot, miután az angolok egyik védője, Tyrone Mings már korábban kérdőre vonta az egyik asszisztenst, hogy hallotta-e a bekiabálásokat, majd a szünet előtt ugyanilyen jelenet játszódott le.

Az ultrákra szakosodó Nyugaton már megoldották nevű Facebook-oldal azt írja, a huhogást a Levszki Szófia huligánjai nyomták, akik a második játékmegszakítás után megunták az egészet, és némi mutogatás, valamint náci karlendítés kíséretében kivonultak a stadionból.

"UEFA: No respect" – A Levszki Szófia (Sofia West) különítménye lett a bolgár-angol EB-selejtező egyik főszereplője. A…

Közzétette: „Nyugaton már megoldották” – 2019. október 14., hétfő

Az angol játékosok erről nyilván nem tudtak, úgyhogy a félidőben, 4-0-s vezetésnél azon tanakodtak, kijöjjenek-e egyáltalán a második félidőre. Ha a vb-negyedik bennmaradt volna az öltözőben, az minden bizonnyal precedenst teremtett volna, bár nem kellett volna attól tartania, hogy az UEFA megbünteti, sőt a pár éve életben lépett szabályok alapján teljesen jogszerűen járt volna el.

A történet pikantériáját az adja, hogy a bolgár focielnök, Mihajlov kiakadt a meccs előtt, amikor az angolok előrevetítették, hogy elegük van a rasszista szidalmakból, és készek levonulni a pályáról, ha ezek megismétlődnek.

Mihajlov ezt hallva egyből levelet írt az UEFA-nak, amelyben jelezte, szerinte az angolok igazságtalanul bélyegezték meg a bolgár drukkereket.

„A bolgár nézők a közelmúltban semmi olyan szabálysértést nem követtek el, ami alapján rasszistának vagy ellenségesnek kellene beállítani őket. Biztos vagyok benne, hogy egyet fognak érteni azzal, hogy ezek a vádaskodások nemcsak igazságtalanok, de rombolják is a hangulatot egy nagyon várt meccs előtt. Tisztában vagyunk azzal, hogy az angol ligákban az utóbbi időben milyen gondok adódtak a rasszista viselkedésből, és hogy Anglia harcot vív a huliganizmus ellen. Bár tisztelettel adózunk az angol szövetség intézkedései előtt, nagyon megdöbbentünk, hogy potenciális bajkeverőként állították be a bolgár szurkolókat” – írta Mihajlov az UEFA-nak címzett levelében.

Bár Mihajlov arra hivatkozott, hogy az angolok egy 2011-es eset miatt tartottak a balhétól, a helyzet az, hogy a mostani selejtezősorozatban is már kétszer bűnhődtek a bolgárok rasszista viselkedés miatt, így a hétfői meccsen a Vaszil Levszki Stadionban egy 5000 férőhelyes lelátórészt lezártak, és a csehek elleni következő hazai találkozón is lesz egy háromezres szektor, ahova nem mehetnek nézők.

A bolgárok tehát már előre mosakodtak, hogy aztán ismét kiderüljön, nem sikerült orvosolni a korábban is jelentkező problémát.

Személy szerint nem hallottam semmilyen huhogást. Láttam, hogy a játékvezető félbeszakította a meccset, de szerintem nem csak a hazai oldalon voltak problémák, mert az angolok bekiabáltak és fütyültek a bolgár himnusz alatt. A második félidőben pedig olyan szavakkal illették a drukkereinket, ami elfogadhatatlan. Ha igaz, hogy a mieink huhogtak, az nagyon sajnálatos, mert a bolgár szövetség és a válogatott is keményen dolgozik

– magyarázkodott Lisztes Krisztián korábbi stuttgarti csapattársa, Kraszimir Balakov, a bolgárok szövetségi kapitánya.

A közösségi médiában nagyon aktív Sterling a balhé után csúnyán lecsapta a magaslabdát, amikor a Twitteren Balakovot savazta, aki a meccs előtt, Mihajlovhoz hasonlóan azt ecsetelte, hogy az angoloknak a rasszista témában inkább a saját házuk táján kéne körülnézni, mert ott sokkal súlyosabb a helyzet.


Úgy tűnt, Balakovnak nem tűnt fel, hogy a csapatkapitány, Ivelin Popov a félidőben nem részesült az öltözői fejmosásban, mivel épp a drukkereket próbálta jobb belátásra bírni. Illetve valamit mégis észlelt Balakov, mert amikor Popov félidei akciójáról kérdezték, azt válaszolta, szerinte csak azért csitítgatta őket, mert kiverte náluk a biztosítékot a 0-4-es állás.

Kedd délután a bolgár szövetség szóvivője az állami rádióban még erősködött, hogy Mihajlov nem mond le, hogy aztán nem sokkal később már az elnök távozását kürtöljék világgá a hírügynökségek.

A szövetség elnöke az első áldozata a bolgár szurkolók rasszizmusának
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség elnöke.

Ráadásul egészpályás letámadás indult a bolgár szövetség ellen, mert a Sky Sports azt közölte, hogy húsz rendőr szállta meg a szófiai székházat, ahol játékvezetőkkel kapcsolatos dokumentumok után kutattak.

Ne legyenek kétségeink, az UEFA kőkeményen odacsaphat majd a bolgároknak, a diszkrimináció és rasszizmus ellen harcoló, a FIFA-val és az UEFA-val is együttműködő FARE nevű szervezet (Football Against Racism in Europe – Futball a Rasszizmus Ellen Európában) pedig egyenesen azt követeli, hogy zárják ki a renitenseket. Pavel Klijmenko, a FARE kelet-európai fejlesztési igazgatója azt mondta, túl sok van a bolgárok rovásán, és annyiszor hagyták figyelmen kívül a különféle szankciók mellé járó figyelmeztetéseket, hogy ideje móresre tanítani őket.

A FARE megfigyelőinek a magyar szurkolók is bőven adtak már munkát, 2015-ben a magyar-román Eb-selejtező után a népharag erre a szervezetre zúdult, miután a rasszista bekiabálások és a román himnusz kifütyülése miatt úgy tűnt, a Feröer elleni meccset zárt kapuk mögött kell játszanunk.

A büntetést végül eltolták, így Feröer ellen az FTC stadionjában tombolhattak a szurkolók Böde Dániel fordítást, egyben pótselejtezőt érő duplája után, és végül a 2018-as, görögök elleni Nemzetek Ligája-találkozón maradt a drukkerek támogatása nélkül a válogatott.

A szlovákok elleni hazai Eb-selejtezőn ismét volt mit jegyzetelniük az ellenőröknek, a cigányozás és a „szar Szlovákia!” rigmus után jött az újabb zárt kapu, igaz, az azeriek ellen nem kongott az ürességtől a Groupama Aréna, mert az MLSZ meghívására 14 év alatt ifjú focisták szurkolhattak a csapatnak a helyszínen.

Jól látszik, hogy az UEFA-nál visszaesőnek számítunk, és az is mindegy, hogy 20, vagy – majd az új Puskás Stadionban – 60 ezer a nézőszám, garantáltan mindig lesz pár száz olyan delikvens, akit semmilyen büntetés nem tart vissza attól, hogy az ellenfelet ócsárolja.

A szlovákok elleni büntetés után az MLSZ azt kérte a biztonsági szakemberektől, hogy azonosítsa a sportszerűtlen szurkolókat, kérdés, ha sor kerülne a kitiltásukra, az mennyire fékezné meg a többieket.

Az biztos, hogy a bolgárok várhatóan súlyos büntetése intő példa lehet a számunkra is, és látva az ottani miniszterelnök kemény lépését, adja magát a kérdés: vajon a futballt stratégiai kérdésnek tekintő Orbán Viktor odapörkölne-e Csányi Sándornak a jobb nemzetközi megítélés érdekében, ha beesne egy újabb súlyos UEFA-szankció?

Kiemelt kép: NIKOLAJ DOJCSINOV / AFP

Olvasói sztorik