Nemzetközi foci sport

Zidane-nak elfogytak a balhátvédjei

Hétközi fordulót rendeznek a spanyol bajnokságban, a PSG elleni csúnya vereséget a Sevilla elleni győztes rangadóval kijavító Real Madrid az Osasunát fogadja. A Realnál Zinédine Zidane-nak az okozhat gondot, hogy kit játszasson balhátvédként, mivel ezen a poszton elfogytak az emberei.

Theo Hernández még a nyáron lépett le a Milanhoz, Marcelo megsérült, most pedig a 48 millió euróért megvett Ferland Mendy is kidőlt combsérülés miatt.

Jelen állás szerint az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy Nachót pakolja majd Zidane a védelem bal oldalára, ő amúgy is amolyan jolly joker, hiszen akár belső, akár szélső védőként tud játszani.

A rossz hír mellett jót is kapott Zidane, aki ismét számíthat a támadó középpályásra, Iscóra.

A Real 11 pontjával második a tabellán, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul az Athletic Bilbao mögé, míg a liga döntetlenkirálya, az öt meccséből négyszer ikszelő Osasuna a 10. helyről várja a madridi túrát.

A legutóbbi két látogatás a Bernabéu-stadionban fájdalmas zakókat tartogatott az Osasuna számára, 2016 szeptemberében 5-2, 2014 áprilisában 4-0 lett a vége, az összesen kilenc Real-gólból az azóta a Juventus erősítő Cristiano Ronaldo hármat, Sergio Ramos kettőt szerzett.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.