Nemzetközi foci

Rus bemutatkozását magyargyalázó rigmusokkal ünnepelték a szurkolók

Korábban a témában:

A román szövetség attól tart, hogy az Európa Labdarúgó Szövetség súlyos büntetéssel sújtja a válogatottat, amiért a szurkolók a spanyolok, majd a máltaiak ellen is minősíthetetlenül viselkedtek.

Visszataszító dolgot csináltak a román szurkolók
Nem maradtak csendben a spanyolok elleni gyászszünet során.

Csütörtökön a Luis Enrique kislánya halála miatti gyászszünet alatt nem maradtak csendben, a vasárnapi összecsapáson pedig a magyarokat gyalázták – állítólag így örültek annak, hogy a MOL Fehérvár FC játékosa, a magyarok által is csábított Adrian Rus bemutatkozhatott a válogatottban.

A Maszol.ro beszámolója szerint a helyzet annyira elfajult, hogy a román szövetség sajtósa, Gabriel Berceanu kénytelen volt a 19. percben a hangosbemondón csillapítani az ultrákat.

Kedves nézőink! Már így is kényes helyzetben vagyunk a Spanyolország elleni mérkőzésen történtek miatt. Nem kellene megkockáztatnunk azt, hogy az Európa-bajnokságra való kijutás szempontjából rendkívül fontos, Norvégia és Svédország elleni mérkőzést zárt kapukkal játsszuk. Nincs helye xenofób üzeneteknek!

figyelmeztetett Berceanu.

„Köszönöm egész Romániának!”

„Köszönöm a szövetségnek és egész Romániának, hogy velem volt. És az U21es válogatottnak is, mert ha ott nem játszhattam volna, akkor nem lennék most itt sem” – nyilatkozta Rus, aki a tavalyi, sepsiszentgyörgyi teljesítménye eredményeképpen bekerült a korosztályos román válogatottba, amellyel elődöntőbe jutott a nyári Európa-bajnokságon.

Kiemelt fotó: news.ro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.