Élő Nemzetközi foci

Továbbra is nyeretlen a magyar válogatott Montenegró ellen

Abba a furcsa helyzetbe került Marco Rossi, hogy már négy Eb-selejtezőn vezette a magyar válogatottat, amikor először ülhetett le felkészülési mérkőzésen a csapat kispadjára. Az olasz szakvezető ígéretéhez nem csak a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, felforgatja a szokásos csapatot, a kezdőbe például rögtön be is tette a debütáló Gazdag Dánielt.

Villámrajtot vettek a mieink, rögtön az első támadásból gól született. Jól megjáratta a labdát a magyar válogatott, Korhut Muhály indította Németh Krisztiánt a bal szélen, innentől pedig Nagy Dominik és Holender Filip volt a labda útja, utóbbinak öt méterről kellett csak a kapuba lőnie.

Ezután is inkább a magyarok irányították a meccset, de a védelemnek volt egy-két megingása, amikor pedig belekényelmesedtünk a meccsbe, egy látványos sarkazás után Nebojsa Koszovics okosan a kapu bal oldalába tekert.

Ezután próbált felpörögni a magyar csapat, főleg Holman Dávid volt aktív, de nem sikerült újabb gólt lőni, így félidőben maradt az 1-1. Térfélcsere után az első tíz percet meghajtották a mieink, de ezután eléggé lapos lett a meccs, kevés helyzet és lassú tempó jellemezte az összecsapást.

Aztán jött a fordulat, Lang Ádám veszített futópárbajt a csereként beálló Stefan Mugosa ellen, lerántotta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett végezte el, higgadtan lőtt a kapu közepébe.

Ezután próbálkozgatott ugyan a magyar válogatott, de a betömörülő montenegróiak nagyon keményen tartották az egygólos előnyüket, így aztán számunkra az egyetlen öröm az maradt, hogy Gazdag mellett Ferenczi János és Sigér Dávid is debütált a meccsen – utóbbi pedig a válogatott történetének ezredik játékosa lett.

Montenegró ellen eddig kétszer játszottunk 2007-ben 2-1-re kikaptunk, 2008-ban pedig egy fordulatos mérkőzésen 3-3-ra végeztek a felek a Puskás Ferenc Stadionban. A csütörtöki vereséggel eldőlt, hogy harmadjára sem sikerült elkapni őket.

Felkészülési mérkőzés

Montenegró–Magyarország 2-1 (1-1)
Podgorica, Podgorica Városi Stadion
v.: Dimitar Mecskarovszki (észak-macedón)
Montenegró: Mijatovics (Petkovics 46.) –  Marusics (Mugosa 55.), Simics (Lagator 66.), Tomasevics, Radunovics – N. Vukcsevics (Jankovics 77.) – Boljevics, Koszovics (Hocsko 59.), Szavicsevics, Haksabanovics (Jovovics 72.) – Becsiraj.
Szövetségi kapitány: Faruk Hadzibegic
Magyarország: Dibusz – Bese, Lang, Baráth (Orbán 46.), Korhut (Ferenczi 61.) – Gazdag (Kovács 46.), Holman – Németh K., Kleinheisler (Sigér 46.), Nagy D. (Dzsudzsák 70.) – Holender (Varga 64.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Koszovics (32.), Mugosa (75.) ill. Holender (2.)
Sárga lap: Holman (60.), Lang (74.)

Nyitókép: mlsz.hu

Még sosem nyertünk Montenegró ellen

Mai ellenfelünkkel kétszer játszottunk eddig, 2007. március 24-én 2-1-re kikaptunk, 2008. augusztus 20-án pedig egy fordulatos mérkőzésen 3-3-ra végeztek a felek a Puskás Ferenc Stadionban. Három a magyar igazság, itt az ideje végre megverni Montenegrót!

„Ahol most vagyunk, jó alap a folytatáshoz, de nem több"

Ezt mondta Gulácsi Péter lapunknak adott interjújában, és amely mondat remekül jelzi, hogy áll hozzá a kvalifikációhoz a magyar csapat. Marco Rossi legtöbb alapemberét pihentette a Montenegró elleni kezdőcsapat kijelölésekor, de ami nekünk csak egy barátságos meccs, az a játékosoknak bizonyítási lehetőség, hogy a hétfői, Szlovákia elleni mérkőzésen is lehetőséghez jusson.

Gulácsi az Eb-selejtezőről: Az első hely jó alap a folytatáshoz, de nem több
A magyar kapus szerint Szlovákia legyőzésével erős pozícióba helyezhetjük magunkat.
Olvasói sztorik