Élő Nemzetközi foci

Továbbra is nyeretlen a magyar válogatott Montenegró ellen

Abba a furcsa helyzetbe került Marco Rossi, hogy már négy Eb-selejtezőn vezette a magyar válogatottat, amikor először ülhetett le felkészülési mérkőzésen a csapat kispadjára. Az olasz szakvezető ígéretéhez nem csak a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, felforgatja a szokásos csapatot, a kezdőbe például rögtön be is tette a debütáló Gazdag Dánielt.

Villámrajtot vettek a mieink, rögtön az első támadásból gól született. Jól megjáratta a labdát a magyar válogatott, Korhut Muhály indította Németh Krisztiánt a bal szélen, innentől pedig Nagy Dominik és Holender Filip volt a labda útja, utóbbinak öt méterről kellett csak a kapuba lőnie.

Ezután is inkább a magyarok irányították a meccset, de a védelemnek volt egy-két megingása, amikor pedig belekényelmesedtünk a meccsbe, egy látványos sarkazás után Nebojsa Koszovics okosan a kapu bal oldalába tekert.

Ezután próbált felpörögni a magyar csapat, főleg Holman Dávid volt aktív, de nem sikerült újabb gólt lőni, így félidőben maradt az 1-1. Térfélcsere után az első tíz percet meghajtották a mieink, de ezután eléggé lapos lett a meccs, kevés helyzet és lassú tempó jellemezte az összecsapást.

Aztán jött a fordulat, Lang Ádám veszített futópárbajt a csereként beálló Stefan Mugosa ellen, lerántotta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett végezte el, higgadtan lőtt a kapu közepébe.

Ezután próbálkozgatott ugyan a magyar válogatott, de a betömörülő montenegróiak nagyon keményen tartották az egygólos előnyüket, így aztán számunkra az egyetlen öröm az maradt, hogy Gazdag mellett Ferenczi János és Sigér Dávid is debütált a meccsen – utóbbi pedig a válogatott történetének ezredik játékosa lett.

Montenegró ellen eddig kétszer játszottunk 2007-ben 2-1-re kikaptunk, 2008-ban pedig egy fordulatos mérkőzésen 3-3-ra végeztek a felek a Puskás Ferenc Stadionban. A csütörtöki vereséggel eldőlt, hogy harmadjára sem sikerült elkapni őket.

Felkészülési mérkőzés

Montenegró–Magyarország 2-1 (1-1)
Podgorica, Podgorica Városi Stadion
v.: Dimitar Mecskarovszki (észak-macedón)
Montenegró: Mijatovics (Petkovics 46.) –  Marusics (Mugosa 55.), Simics (Lagator 66.), Tomasevics, Radunovics – N. Vukcsevics (Jankovics 77.) – Boljevics, Koszovics (Hocsko 59.), Szavicsevics, Haksabanovics (Jovovics 72.) – Becsiraj.
Szövetségi kapitány: Faruk Hadzibegic
Magyarország: Dibusz – Bese, Lang, Baráth (Orbán 46.), Korhut (Ferenczi 61.) – Gazdag (Kovács 46.), Holman – Németh K., Kleinheisler (Sigér 46.), Nagy D. (Dzsudzsák 70.) – Holender (Varga 64.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Koszovics (32.), Mugosa (75.) ill. Holender (2.)
Sárga lap: Holman (60.), Lang (74.)

Nyitókép: mlsz.hu

Montenegró ellen nem megy, megint nem nyertünk

Abba a furcsa helyzetbe került Marco Rossi, hogy már négy Eb-selejtezőn vezette a magyar válogatottat, amikor először ülhetett le felkészülési mérkőzésen a csapat kispadjára. Az olasz szakvezető ígéretéhez nem csak a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, felforgatja a szokásos csapatot, a kezdőbe például rögtön be is tette a debütáló Gazdag Dánielt.

Villámrajtot vettek a mieink, rögtön az első támadásból gól született. Jól megjáratta a labdát a magyar válogatott, Korhut Muhály indította Németh Krisztiánt a bal szélen, innentől pedig Nagy Dominik és Holender Filip volt a labda útja, utóbbinak öt méterről kellett csak a kapuba lőnie.

Ezután is inkább a magyarok irányították a meccset, de a védelemnek volt egy-két megingása, amikor pedig belekényelmesedtünk a meccsbe, egy látványos sarkazás után Nebojsa Koszovics okosan a kapu bal oldalába tekert.

Ezután próbált felpörögni a magyar csapat, főleg Holman Dávid volt aktív, de nem sikerült újabb gólt lőni, így félidőben maradt az 1-1. Térfélcsere után az első tíz percet meghajtották a mieink, de ezután eléggé lapos lett a meccs, kevés helyzet és lassú tempó jellemezte az összecsapást.

Aztán jött a fordulat, Lang Ádám veszített futópárbajt a csereként beálló Stefan Mugosa ellen, lerántotta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett végezte el, higgadtan lőtt a kapu közepébe.

Ezután próbálkozgatott ugyan a magyar válogatott, de a betömörülő montenegróiak nagyon keményen tartották az egygólos előnyüket, így aztán számunkra az egyetlen öröm az maradt, hogy Gazdag mellett Ferenczi János és Sigér Dávid is debütált a meccsen – utóbbi pedig a válogatott történetének ezredik játékosa lett.

Majdnem megkaptuk a harmadikat is

Becsiraj indulhatott kapura, a végén viszont szerencsénkre nagyon rossz döntést hozva belement a birkózásba Orbánnal, így a lövésre már kevés ereje maradt, az ismétlést pedig már könnyen foghatta Dibusz.

Mugosa vágta be a büntetőt magabiztosan

Lang Ádám rántotta le Mugosát a tizenhatoson belül, miután elveszítette a futóversenyt, a játékvezető pedig némi habozás után büntetőt ítélt. A tizenegyest a sértett végezte el, méghozzá nagyon magabiztosan: középre, Dibusz Dénes helyére lőtte nagy erővel a labdát.

Újabb magyar csere

Varga Roland váltotta a nagyot melózó Holender Filipet, egyből kapura is lőtt egy szabadrúgást, de nem volt túl veszélyes.

Megvan Dibusz első védése a második félidőben

Sikerült jobb szélen a magyar védelem mögé kerülnie a hazaiaknak, de a centerezést Lang Ádám kifejelte. A csereként beálló Mugosa kapásból lőtt, de Dibusz magabiztosan fogta a középre érkező lövést.

Na végre, egy villanás

Korhut Mihály húzott meg váratlanul egy cselt, ami után Kovács István egy kényszerítőzés után gólhelyzetben léphetett ki. Jól mozdult ki azonban kapujából Petkovics és pont annyira bele tudott még érni a labdába, hogy ne kapjon gólt.

Hármas cserével folytatjuk

Bejött Orbán Willi, Kovács István és Sigér Dávid is, Baráth, Kleinheisler és Gazdag számára ért véget a meccs 45 perc után. Túlolaldon Montenegró kapust cserélt, Petkovics állt be.

Valamivel többet volt nálunk a labda

54%-os volt a magyar válogatott labdabirtoklása az első félidőben, ráadásul hét kapura lövéssel szemben csak öt montenegrói próbálkozás áll, de azért ezt nagy különbségnek nem lehet nevezni. A statisztika is ikszes meccset mutat.

Nincs döntés 45 perc után

Kicsivel aktívabbak voltak a mieink a félidő hajrájában, de ez újabb gólhoz nem volt elég, maradt az 1-1.

Németh Krisztián fejelt kapu mellé

Holman szabadrúgása jól kanyarodott az ellenfél tizenhatosára, Bese Barnabás feje fölött átszállt a labda, de a csapatkapitányként játszó Németh-nek pont jó volt. Sajnos a fejese így is egy jó méterrel a jobb kapufa mellé ment.

Kiegyenlített Montenegró

Az elmúlt 10-15 percben szinte végig Montenegró támadt, Becsiraj pedig okosan megtartotta egy indítás után a labdát. Ezután Szavicsevicshez passzolt, aki nagyon szépen sarkazott Koszovics elé, ő pedig nem erőből lőtt cirka 18 méterről, hanem okosan a hosszú, bal oldali kapufa mellé csavarva egyenlített.

Tizenegyest reklamál a közönség

Volt egy kis flipperezés a tizenhatosunkon belül, a hazai játékosok szerint az utolsó lövés pedig Lang Ádám kezéről pattant ki, a játékvezető sípja néma maradt, valószínűleg joggal.

Dibusz nagyot védett

Na, csak emlegetni kellett, hogy álmoskás a meccs, bele is aludtak egy picit a magyarok, így Montenegró lövésig jutott. Radunovics tette ki jól Becsirajnak, de Dibusz Dénes jó ütemben lépett ki, zárta a szöget, így tartotta az egygólos vezetést a csapatnak.

Most inkább a szurkolók meccseltek

Szép csöndben csordogál meccs, nem voltak túl aktívak a csapatok, egyedül Nagy Dominik ápolásakor volt miért aggódnunk. Eközben a montenegrói közönség nehezményezte, hogy a magyarok hangosabbak, elkezdődött egy kis üzengetés a táborok között.

Kleinheisler is megmozgatta a kapust

Gazdag Dániel verte meg emberét a jobb szélen, majd szinte az alapvonaltól gurított vissza és a tizenhatos előteréből Kleinheisler László lőtt kapásból kapura. A védők erdejéből felbukkanó labdát üggyel-bajjal védeni tudta Mijatovics.

Fú, ezt most megköszönhetjük Becsirajnak

Boljevics rettentően könnyedén adhatta be a labdát jobb szélről de még aggasztóbb volt, hogy Becsiraj gyakorlatilag tisztán fejelhetetett kapura az ötösünkről. Szerencsére Dibusz Dénest találta telibe a labda.

Majdnem jött a következő is

Holendert vágta fel a hazaiak védője, a megítélt szabadrúgást pedig Holman Dávid küldte kapura. Lövése a jobb fölső sarok fölött pár centivel zúgott el, így maradt a 0-1.

Hoppá, álomkezdés a magyaroktól!

Másfél perc alatt gólt lőttek a mieink, Korhut Mihály indította bal szélen Németh Krisztiánt, aki Nagy Dominikhoz passzolt, majd Holender Filiphez jutott a labda, ő pedig közvetlen közelről nem hibázott. Máris vezetünk.

Elindultunk!

Magyarország csupa fehérben, a hazai csapat pedig tiszta pirosban játszik, Montenegró kezdte a találkozót.

Olvasói sztorik