Nemzetközi foci

Bombagólt vágott a Manchester United nyári szerzeménye

A brit sajtóban nagy népszerűségnek örvendett Daniel James, a Swansea támadója. Amikor azonban a Manchester United bejelentette, hogy a csapat szerződteti a 21 éves focistát, sokan kétkedve fogadták, hogy egy ilyen rutintalan játékostól várja a csodát Ole Gunnar Solskjaer.

Itt a Manchester United első nyári igazolása
Daniel James a Swansea mezét cseréli le.

Hogy a walesi jó igazolás lesz-e, azt majd az idő eldönti, az viszont biztos, hogy szépen bekezdett a Vörös Ördögöknél:

  • a Chelsea ellen csereként beállva volt eredményes,
  • a harmadik fordulóban a Crystal Palace kapuját vette be,
  • szombat délután pedig egy csodálatos gólt rúgott a Southamptonnak is.

A tizenegyedik percben kapott egy jó labdát a tizenhatos bal sarkánál, becselezte magát, majd jobbal a hosszú fölső sarokba lőtt.

A fiatal futballista gólja már csak azért is érdekes, mert az előző idényben 22 másodosztályú bajnoki alatt rúgott három gólt, az idén viszont 4 Premier League-bajnoki is elég volt neki.

James találata azonban nem bizonyult elegendőnek az MU győzelméhez, Jannik Vestergaard egyenlíteni tudott nem sokkal térfélcsere után és bár emberhátrányban fejezte be a meccset a Southampton, egy pontot megőrzött hazai pályán.

Végeredmény – Premier League, 4. forduló

Southampton–Manchester United 1-1 (0-1)
Gólszerző: Vestergaard (58.) ill. James (11.)
Kiállítva: Danso(73.)

Kiemelt kép: Jan Kruger/Getty Images

Olvasói sztorik