Élő Nemzetközi foci

Itt a BL-csoda: a Liverpool négyet vágva ejtette ki a Barcát

A Bajnokok Ligájának történetének egyik legnagyobb fordulatára volt szükség, hogy a Liverpool ledolgozza 3-0-s hátrányát. Sérülések miatt Roberto Firmino, Mohamed Szalah és Naby Keita sem állt Jürgen Klopp rendelkezésére, miközben Ernesto Valverde még pihentethette is a csapatát.

Ellenfele torkának ugrott a Liverpool, amely hét perc alatt be is talált ugyan Divock Origi lesipuskás góljával, azonban a nagy nyomás ellenére többre nem futotta az erejéből.

Félidőben beállt Georginio Wijnaldum a megsérülő Andrew Robertson helyére és ez bizonyult döntőnek, ugyanis árom perc alatt kétszer is megvillant a holland, amivel kiegyenlítette a párharcot.

Ezután visszavettek kicsit a csapatok, senki sem akart fölöslegesen kockázatot vállalni. A 79. percben aztán Trent Alexander-Arnold nagyon okosan kihasználta, hogy a katalánok egy emberként belealudtak a meccsbe. Gyorsan elvégezte a szögletet, középre gurított Originek, a belgának pedig csak annyi volt a dolga, hogy közvetlen közelről a kapuba találjon.

A Pool csalta az időt, a Barca szenvedett, a végeredmény pedig maradt 4-0, egy őrületes párharc káprázatos visszavágója után.

Eredmény – Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

Liverpool (angol) – Barcelona (spanyol) 4-0 (1-0)

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum 45.) – Fabinho, Milner, Henderson – Shaqiri (Sturridge 90.), Mane, Origi (Gomez 85.)

Barcelona: Ter Stegen – Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic (Malcom 80.), Busquets, Vidal (74.) – Messi, Suárez, Coutinho (Semedo 60.)

Gólszerzők: Origi (7., 79.), Wijnaldum (54., 56.)

Sárga lap: Fabinho (11.), Matip (66.) illetve Busquets (45+1), Rakitic (53.,), Semedo (75.)

Piros lap: –

Továbbjutott 4-3-as összesítéssel a Liverpool.

Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Liverpool az új Isztambul

Ellenfele torkának ugrott a Liverpool, amely hét perc alatt be is talált ugyan Origi lesipuskás góljával, azonban a nagy nyomás ellenére többre nem futotta az erejéből.

Félidőben beállt Wijnaldum a megsérülő Robertson helyére és ez bizonyult döntőnek, ugyanis árom perc alatt kétszer is megvillant a holland, amivel kiegyenlítette a párharcot.

Ezután visszavettek kicsit a csapatok, senki sem akart fölöslegesen kockázatot vállalni. A 79. percben aztán Alexander-Arnold nagyon okosan gyorsan elvégezte a szögletet, amit Originek közvetlen közelről csak be kellett pofoznia a belgának.

A Pool csalta az időt, a Barca szenvedett, a végeredmény pedig maradt 4-0, egy őrületes párharc káprázatos visszavágója után.

Joe Gomez jön be

Csak még nem tudjuk kinek a helyére. Shaqirit akarta lekapni Klopp, de Origi közben a földre huppant. Most várunk.

Ó, hát elaludt a Barca!

Gyorsan elvégezte a szögletet a Liverpool, senki nem figyelt a teljesen üresen álló Origire a belga pedig a kapuba passzolt. 4-0!

Kimértek egy kicsit a felek

Senki sem vállal már nagy kockázatot, de ez persze érthető is. Arturo Vidal helyett a kreatívabb középpályás, Arthur állt be.

Az utolsó percek a Barcelonáról szóltak

Messi szabadrúgása ezúttal elakadt a sorfalban, de egy perccel később kapott az argentin egy fantasztikus ütemű védők mögé ívelt labdát, amit kicsit kiszorított helyzetből, de kapura tett, Alissonnak kellett védenie.

Okosan csinálja a Pool

Az egyenlítés óta ha nem is húzta be a kéziféket, de visszavett az őrült tempóból. Tudja jól Jürgen Klopp is, hogy rengeteg idő van még hátra. Hála a jó égnek, mert ez egy káprázatos meccs. Egy káprázatos párharc.

Megcsinálta a Pool, ott a harmadik!

Hihetetlen, de újra megcsinálták a Vörösök! Az első félidőben gyatrán játszó Shaqiri adott be bal szélről, a jól helyezkedő Wijnaldum pedig a kapu jobb oldalába bólintott. 3-0-ra vezet a hazai csapat.

Wijnaldumnak nyolc perc is elég volt

A cserejátékos góljával már 2-0 az állás a Poolnak, igaz a fő érdem Alexander-Arnoldé, aki rendkívül harcosan szerzett labdát, majd a középre lőtt labdára robbant be olyan erővel Wijnaldum, hogy nem tudott védeni ter Stegen.

Alisson is bemutatott egy bravúrt

Rögtön a szöglet után a rendezetlen liverpooli védelem között indította Messi Suárezt, a jobb alsóba szánt lapos lövést viszont kivédte a brazil kapus. Marad az 1-0.

Hű, ezt most megúszta a Barca!

Óriási tömegjelenet előzött meg egy hazai szögletet, Van Dijk végül kifordulva, sarokkal tudta kapura tenni a labdát, de pont ter Stegent találta el öt méterről!

Folytatódott a meccs

Ezúttal a Liverpool kezdte a játékot, óvatos passzolgatással nyitnak a Vörösök, de egy szögletnél többre nem is telt ebből.

Megsérült Andrew Robertson

Óriási csapás ez a Liverpoolnak, de nincs megállás: Milner húzódik vissza a balhátvéd posztjára és Gini Wijnaldum veszi át a helyét a középpályán.

Kiegyenlített a statisztika

53%-ban volt meglepetésre a Barcelonánál többet a labda, ez főleg az első félidő második felében történő labdajáratásoknak köszönhető. A Liverpool hatszor lőtt kapura, ebből 3 próbálkozás volt pontos, a túloldalon 5/3 ugyanez a mutató.

Nagyjából ezt reméltük

A Liverpoolnak nincs veszíteni valója, három gólért küzdeni kell, ezt pedig Jürgen Klopp heavy metal focija hozza is. Még ter Stegennek is be kell segítenie a védelm munkájába – hogy aztán az ellentámadásokból életveszélyes akciókat vezessen a Barca. Nagyon jó ritmusú, lüktető meccs, élmény minden perce.

Itt lehetett volna még a csattanó

Messi káprázatos indítást adott Jordi Albának, de Alisson pompásan mozdult ki a kapujából. Többre nem is maradt idő, 1-0 az állás az első félidő után.

Busquets is besárgul

Fabinho elfejelte a labdát, Busquets pedig eltakarította a brazilt. Villant a sárga.

Sok a hiba

Főleg a vaktában előre vágott labdákból akad gond, de nagyon idegesen játszik mindkét csapat. Közben most Robertsont kell ápolni egy kicsit.

Sokat áll újabban a játék

Előbb Jordi Alba és Lenglet csattant egymásnak a levegőben, majd a túloldalon Jordan Henderson térdét kellett sokáig ápolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.