Nemzetközi foci

Alcácer a Borussia Dortmund játékosa lett

A Barcelona sztárja a Bundesligában folytatja.

Percekkel cikkünk megjelenése után a Borussia Dortmund hivatalosan is bejelentette Paco Alcácer szerződtetését. Kölcsönbe érkezik a klubhoz.

Korábban írtuk:

Egybehangzó külföldi lapértesülések szerint immár csak a szerződés aláírása van hátra a német Bundesligában szereplő Borussia Dortmund és az FC Barcelonától érkező Paco Alcácer között.

A SkySports mellett több német lap is azt írja, a játékos kedden a kötelező orvosi vizsgálatokon is átesett a német klubnál. A játékos elmondta, nagyon örül az új kihívásnak, a dortmundi közönség pedig már korábban is lenyűgözte.

A korábbi hír továbbra is tartja magát: Alcácer kölcsönbe érkezhet 2.25 millió euróért, a két klub közti megállapodás azonban egy 25 milliós kivásárlási árat is tartalmaz.

Nem csak külföldön, Magyarországon is beindult a piac a hajrában: a Vasastól már korábban távozó, egykori  válogatott védő csapatot talált, a DVTK is új igazolást jelentett be, csak úgy, mint a Honvéd, ahonnan közben egy futballista távozott is. Közben a Paks két játékost és átigazolási díjat adott az NB II-es klub alapemberéért.

Kiemelt kép: Miquel Llop/NurPhoto/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik