Nemzetközi foci

Nagy nevek közé került Balogh Norbert

A Palermo magyarja is ott van a januári top 10 átigazolás között. Szerdán a Milan ellen játszanak.

Kapcsolódó cikkek

A calciomercato.it holnap készített egy top 10-es összeállítást a legdrágább januári Serie A-igazolásokból. A névsorban felbukkant Balogh Norbert neve is, aki 2,2 millió euróért került Debrecenből a Palermóhoz, ezzel pedig a nyolcadik helyet foglalja el.

A honlap értékelése szerint a Palermo elnökének, Maurizio Zamparininek kiváló szeme van a tehetségek felkutatásához, ilyen lehet Balogh is, aki 1996-ban született, nagy termetű, és 2015-ben 24 mérkőzésen hat gólt szerzett. Zamparini korábbi igazolásai közül a jelenleg már a Juventusben remeklő Paulo Dybalát említették, amely összehasonlítás igencsak hízelgő a magyar tehetség számára.

A top 10-es listát az az Éder vezeti, aki olasz válogatott, és 11 millió eurót fizetett érte az Internazionale a Sampdoriának. Érdekesség, hogy Balogh két kiváló nevet előzött meg: a kilencedik az a Mauro Zarate, aki leginkább a Lazióban szerzett nevet magának, de játszott az angol West Ham Unitedben is. Most kétmillióért került a Fiorentinához. A tizedik pedig a 17-szeres olasz válogatott támadó, Stephan El Shaarawy, akiért 1,4 milliót adott a Roma a Milannak – igaz, ő csak kölcsönbe érkezett ezért a pénzért.

Balogh Norbertre szerdán egyébként nagy kihívás várhat, mert a Palermo nevezte a Milan elleni bajnokira, és az elnök legutóbbi nyilatkozata alapján jó esély van rá, hogy pályára is kerüljön.

Január legdrágább igazolásai a Serie A-ban:

1. Éder (Internazionale, 11 millió euró)
2. Alberto Grassi (Napoli, 8 millió euró)
3. Rolando Mandragora (Juventus, 6 millió euró)
4. Stefano Sensi (Sassuolo, 5 millió euró)
5. Ryder Matos (Udinese, 3 millió euró)
6. Andrija Balic (Udinese, 3 millió euró)
7. Marcello Trotta (Sassuolo, 2,8 millió euró)
8. Balogh Norbert (Palermo, 2,2 millió euró)
9. Mauro Zarate (Fiorentina, 2 millió euró)
10. Stephan El Shaarawy (Roma, 1,4 millió euró)

Olvasói sztorik