Nemzetközi foci

Soha nem látott holland mélyrepülés

Komplett Európa-bajnoki sorozatot sem zártak a mostaninál több vereséggel a narancsmezesek.

Kapcsolódó cikkek

Sima 3-0-s vereséget szenvedett a törökök otthonában a holland válogatott, ezzel lecsúszott a pótselejtezőt érő harmadik helyről az Európa-bajnoki selejtező A-csoportjában. Jelenleg tíz ponttal állnak a negyedik helyen két fordulóval a vége előtt, míg Törökország 12-vel a harmadik – a csoportból az egyaránt 19 pontos Izland és Csehország már továbbjutott.

Történelmi mélypontot ért el Danny Blind csapata: ilyen rosszul még sosem szerepeltek az Európa-bajnoki selejtezőkön, sőt a világbajnoki selejtezőket is figyelembe véve sem volt még olyan rossz sorozatuk, mint a mostani.

Hollandia nyolc meccs után három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel áll – 1968 óta sorolják csoportokba a kontinensviadalért harcoló nemzeteket, azóta a csapat sohasem könyvelt el négy vagy annál több vereséget.

Ennyi sosem volt

Ami az Európa-bajnoki selejtezőket illeti, legutóbb 1968-ban szerepelt három vereséggel, idáig ez volt a legtöbb elveszített meccse a csoportküzdelmek során. Azt a négyest a magyar csapat nyerte, és jutott tovább, míg a hollandok 2-1-3-as győzelem-döntetlen-vereség mutatóval a harmadikok lettek. Az azóta rendezett selejtezőkben – a 2000-es tornára automatikusan kvalifikálta magát rendezőként – egy, maximum két vereséggel zárt. 1976 óta csak egyszer, 1984-ben nem sikerült kvalifikálnia magát a kontinensviadalra. Az 1988-as tornára veretlenül jutott ki, amelyet meg is nyert a Marco van Basten fémjelezte együttes.

A világbajnoki kvalifikációk között sem találunk olyat, ahol háromnál többször kapott volna ki. Az 1982-es és az 1986-os vébére nem jutott ki, mindkettő selejtezőjében végzetesnek bizonyult a három vereség. Sőt, már két fiaskóval sem volt elérhető számára a kvalifikáció: 1966-ban és 1970-ben is hiába várták a csapatot a legjobbak közé, két veresége megpecsételte a sorsát, csakúgy, mint a legutóbbi holland „égés” során, a 2002-es világbajnoki selejtezők alkalmával – Portugália és Írország mögött zárt hat győzelemmel és két-két döntetlennel, illetve vereséggel. Ez volt a legutóbbi világesemény, amelyet kihagyott a válogatott.

Nagyon sok a négy vereség

Visszatérve a hollandok Európa-bajnoki szereplésére, a már elkönyvelt négy vereség minden szempontból negatív rekord. A csapat 1964 óta jegyzett statisztikái szerint ugyanis soha nem zárt Európa-bajnokságot négynél több vereséggel – ebbe beletartozik a selejtezőkön nyújtott szereplés és a torna mérlege is! A legutóbbi, 2012-es Európa-bajnokságon emlékezetes bukást mutatott be: a németek, a portugálok és a dánok mögött három vereséggel esett ki a csoportjából – ezzel a három fiaskóval összesen négy vereséget könyvelt el a teljes sorozatban, ugyanis a selejtezők során a többi között a magyar válogatottat is megelőzve kilenc győzelemmel és egyetlen fiaskóval zárt.

Ezen kívül egyetlen alkalommal fordult elő, hogy négyszer bukott a teljes Európa-bajnokság alatt: a 2004-es seregszemle selejtezőit hat sikerrel és egy-egy döntetlennel, valamint vereséggel zárta, így pótselejtezőre kényszerült a csehek mögött. Skóciában 1-0-s vereséggel nyitott, de a visszavágón 6-0-s győzelmével biztosította helyét a legjobbak között, majd a tornán a csoportkörben is egy vereséget gyűjtött be – ismét a csehek babráltak ki vele –, és legközelebb már csak az elődöntőben maradt alul, a portugálok ellen.

Nehéz zárás, de a törököké nehezebb

Nincs könnyű helyzetben az együttes: októberben előbb Kazahsztánig utazik, hogy megszerezze az égetően fontos három pontot, majd az utolsó körben a már biztos továbbjutó, de minden bizonnyal a sorozatot sikerrel lezárni akaró Csehországot fogadja. A rivális, két ponttal többet gyűjtő törököknek a két továbbjutó jutott az utolsó fordulóban: előbb a csehek búcsúznak saját közönségüktől a harmadik helyért harcoló ellenféllel szemben, majd az utolsó körben Törökország–Izland összecsapást rendeznek.

Bezzeg a britek

Kitekintve a többi csoportra is találunk érdekességeket. A hollandok nagy riválisai, a brit csapatok például kifejezetten jól állnak a selejtezők hajrájába érve, és nagyon úgy tűnik, hogy rekordszámban képviseltetik magukat az emelt létszámú Európa-bajnokságon. Az elmúlt évtizedekben többnyire Anglia jelentette a biztos szereplőt a szigetről, hozzá csatlakozott néha egy-egy másik továbbjutó. Anglia már most is biztos résztvevő, és mellette a B-csoportot vezető Wales kvalifikációja is borítékolható, míg a D-csoportban a harmadik helyre biztosan odaér az ír, skót duóból egy csapat, de az is lehet, hogy mindketten továbbjutó helyet csípnek meg, a mi csoportunkból pedig Észak-Írország is nagyon közel áll a kvalifikációhoz.

Olvasói sztorik