Nemzetközi foci

Dzsudzsák: Nem érdekelnek a románok!

A csapatkapitány szerint nem lesz különösebb jelentősége, hogy milyen taktikával jön a pénteki ellenfél.

Kapcsolódó cikkek

Hétfőn reggel Telkiben megkezdte a felkészülést a Románia elleni pénteki, és az Észak-Írország elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőre a magyar válogatott. A mieink csapatkapitánya, az orosz Dinamo Moszkvából a török Bursasporhoz szerződő Dzsudzsák Balázs a délutáni sajtótájékoztatón jelenlegi érzéseiről, a románok elleni várakozásairól, új török klubjáról, és aktuális formájáról is beszélt.

– Nagyon jól alakultak a dolgaim, örültem, hogy hamarabb sikerült megoldanunk, és nem kellett a mai napig várnom a váltással. Két kilencvenperces mérkőzésen túl vagyok, sajnos nem a legpozitívabb kimenetellel, de egy pici indok talán, hogy még nem állt annyira össze a csapat, volt, aki csak pénteken esett be, és vasárnap már pályára is lépett – mondta Dzsudzsák Balázs. – Fantasztikus, amit kint minden nap átélek. Olyan fanatizmus vesz körül, ami szerintem a legnagyobb játékosokat is zavarba hozza, úgyhogy ez nekem is nagyon jó érzés. Nagyon jó a város is, két hét múlva pedig az új, negyvenötezres, minden extrával felszerelt stadionunkat is megnyitják. Nagyon rendesek a csapattársak, az edzőnk nagyon jó felfogású, angolul beszél, és tényleg minden körülmény adott ahhoz, hogy a csapat jó teljesítményt nyújtson, és én is. Úgy érzem, jó úton indultam el, persze kellenek a gólok, gólpasszok, hogy a csapattal együtt én is még sikeresebb legyek. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy itthon mit vártak, és ez mit váltott ki. Eddig is mindent arra tettem fel, hogy a válogatottban a legjobbamat nyújtsam, és a lehető legsikeresebb legyen velem együtt a csapat. Ha sikerül kijutnunk az Európa-bajnokságra, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy melyik klubban rúgom a labdát. Ennek érdekében is próbáltunk úgy dönteni, hogy a lehető legjobb állapotba érkezzek haza.

– A döntetlen is jó eredmény lenne a románok ellen? Mennyire forr a játékosok vére?
– Természetesen nagyon örülünk annak, hogy ekkora láz van, és néhány óra alatt elkelt minden jegy. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus hangulat lesz, és sajnálom, hogy nem mindenki juthat be erre a mérkőzésre. Mindenkiért és saját magunkért is kell küzdenünk. Nagyon fontos meccs, ezt mindenki tudja, és a kelleténél is többet vár tőlünk a média és a szurkolók is, hiszen nem kell bemutatnom az ellenfelet… Ettől függetlenül ki merem jelenteni, hogy nem ezen a meccsen dől el a sorsunk. Persze, egy győzelemmel nagy lépést tehetnénk, hogy minden -féle nehézség nélkül, nyugodtabb helyzetből várhassuk a folytatást. Nem szabad olyan szintű pörgéssel játszanunk, hogy abba hibák, sárga vagy piros lapok belecsússzanak. Hiszen volt már erre is példa, hogy a nagy pörgés rosszul sült el. Nagyon jól készülünk eddig, nyugodt a csapat, ami ilyen helyzetben nagyon fontos. A kapitánytól kezdve mindenki tudja, hogy mit kell tenni, ő sem azért jött ide, hogy mindent felforgasson. Minden működik, ahogy eddig is. Ugyanúgy megvan a német stabilitás, ami jellemző volt a csapatra és hangulatra. Csinálnunk kell a dolgunkat, és a lehető legtöbbet kihozni a pénteki mérkőzésből, de még több találkozó van hátra, és azokra is fókuszálnunk kell.

– Korábbi moszkvai edzőjével, Dan Petrescuval beszélt mostanság a román válogatottról?
– Nem. Az utolsó információm róla, hogy Kínába szerződött, olyan viszonyban pedig nem voltunk, hogy ilyesmivel zavarjam. Sőt, a saját részemről nem tartanám korrektnek, ha afelől érdeklődnék, milyen a román válogatott. Nagyképűség nélkül mondhatom: különösebben nem is érdekel. Sokkal fontosabb, hogy mi hogyan készülünk a héten, a mi játékunk legyen rendben, a mi játékosaink legyenek higgadtak és sikerre éhesek. Ez a legfontosabb. Hogy ők hogyan készülnek, az legyen az ő dolguk. Természetesen tiszteljük minden ellenfelünket, a románokat is, de a pályán szeretnénk őket legyőzni. Hogy ők milyen taktikával jönnek, annak szerintem nem lesz különösebb jelentősége.

– Két mérkőzésen játszott a Bursasporban. Milyen formában érzi magát?
– A legfontosabb számomra, hogy játékba kerülhettem. Az első mérkőzés személy szerint jól sikerült, lehetőségem volt gólokat szerezni. Élveztem a játékot, azt nem mondom, hogy nem volt holtpontom – ez természetes, hiszen az edzéseken kívül utoljára a finnek ellen játszottam teljes meccset –, de szerencsére túllendültem rajta. Egészséges és friss vagyok, teljes erővel várom a mérkőzést. Semmi olyan probléma nem lesz, ami formahanyatlásra okot adhat. Nem is akarnék, és nem is tudok ilyen kifogások mögé bújni.

Olvasói sztorik