NB I

Storck örül, hogy végre elkezdték a munkát

Telkin kívül mindenhol megállították, kérdezgették, és sok sikert kívántak a kapitánynak.

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya alig várja a románok elleni pénteki, illetve a három nappal később sorra kerülő északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőt, azonban a megszerezhető pontokról egyelőre nem beszélt.

„Nagyon örülök, hogy végre elkezdtük a felkészülést, szerencsére nincsenek sérültjeink. Ma még külön csoportokban tréningeztünk, de holnap már együtt gyakorol a csapat. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon mennyire felfokozott várakozás előzi meg a románok elleni összecsapást, Telkin kívül mindenhol megállítottak, és kérdezgettek, sok sikert kívántak. Most végre nyugodt környezetben vagyunk” – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a német szakember, aki Dárdai Páltól vette át a nemzeti csapat irányítását, és a nagy rivális románok ellen debütál a kispadon.

A tréner a kerettel kapcsolatban megjegyezte, mind a 25 játékosnak ugyanolyan esélye van pályára lépni, elsősorban az elvégzett munka dönt majd a csapatba kerülésről.

Hozzátette, tudja jól, hogy a Groupama Arénában sorra kerülő összecsapáson a magyar nézők győzelmet várnak, de türelmet és támogatást kér a drukkerektől.

Bernd Storck arra a kérdésre, hogy hány ponttal lenne elégedett a két Európa-bajnoki selejtezőt követően, azt mondta, elődjével és barátjával, Dárdai Pállal ellentétben ő nem szeretne konkrét számokról beszélni, ő azt akarja, hogy az általa irányított együttes mindent megtegyen a pályán a sikerért.

A románok elleni összecsapásra pénteken 20.45-től kerül sor a Groupama Arénában. Hat forduló után a román válogatott vezeti a selejtezőcsoportot, egy ponttal megelőzve az északír, hárommal pedig a magyar válogatottat. A magyarok jövő hétfőn Belfastban az északírekkel találkoznak.

Hamarosan jelentkezünk a szövetségi kapitány részletes nyilatkozatával!

Olvasói sztorik