Nemzetközi foci

Megvan az angol fenegyerek új csapata

A börtönt is megjárt válogatott középpályást a Celtic is hívta, de ő az angol másodosztályba igazolt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Joey Barton a közösségi portálon jelentette be, hogy a másodosztályú Burnley együttesében folytatja pályafutását. Az angol válogatott középpályásnak lejárt a szerződése a QPR-nál, amit nem hosszabbított meg, így szabadon igazolható volt. A 32 éves játékos nem mindig a futballtudásával tűnt ki, hanem az elképesztően rossz természetével. Az angol válogatott fenegyerek még a börtönt is megjárta, amiért két társával megvertek egy férfit Liverpoolban. Olyan is előfordult, hogy edzésen verekedett, vagy egy karácsonyi bulin a tartalékcsapat egyik játékosának a fején nyomta el a cigarettáját, de lehetne még sorolni a bűnlajstromát. Azt azonban nem szabad elvitatni, hogy a pályán is művelt szép dolgokat, de ott sem finomkodott, hiszen többször is kiállították durva szabálytalanság miatt. Egy alkalommal húzhatta fel magára a címeres mezt, de több sportszakértő állítása szerint, ez a szám jóval több is lehetett volna, ha nincsenek magatartásbeli problémái.
Fénykorát a Newcastle Unitedben élte, de az elmúlt két idényben is jól ment neki a játék, vezéregyénisége volt a QPR-nak. A skót bajnoki címvédő, Celtic is szívesen látta volna, de Barton inkább maradt a szigetországban, és a Championshipben szereplő Burnley mellett kötelezte el magát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik