Nemzetközi foci

Holman: „Szomorú vagyok, de játékra kész”

Elhunyt nagymamáját gyászolja a Lech Poznań magyar légiósa a csütörtöki meccs előtt.

Kapcsolódó cikkek

Nem a lengyel bajnoki címvédő Lech Poznan küldöttségével érkezett Magyarországra egyik honfitársunk, Holman Dávid. Már a Videoton elleni Európa Liga-selejtező előtt néhány nappal hazajött, mert elhunyt a nagymamája, és most volt a temetése – írja a sport.pl.

– Nagyon szomorú vagyok, mert olyan volt ő nekem, mint a második anyukám. Ez egy nagy csapás számomra – mondta Holman Dávid. – Az edző és a klubvezetés megengedte, hogy korábban Magyarországra jöjjek, részt vegyek a temetésén, és a családdal együtt gyászoljam. Nem tagadom, hogy nagyon szomorú vagyok és hiányzik a nagymamám. Örülök, hogy ezt a néhány napot a szeretteimmel tölthettem.

A Ferencváros kölcsönjátékosaként Lengyelországban szereplő fiatal támadó a történtek ellenére készen áll a játékra csütörtök este.

– Profi játékos vagyok, ami azt jelenti, hogy minden körülmények között kész vagyok játszani. A hangulatom, a szomorúságom nem befolyásolta a pályán mutatott hozzáállásomat. Ha az edző úgy dönt, hogy szüksége van rám, bármikor bevethető vagyok.

Honfitársunk azért is várja a Videoton elleni találkozót, mert a családtagjai és a barátai közül is sokan ott lesznek a lelátón. A cikk szerzője megemlíti, hogy a nyári edzőtáborban Holman volt csapata egyik legjobbja, de ezt a remek formát nem sikerült átmentenie a tétmeccsekre.

– Azt hiszem, ennek a hatalmas verseny az oka. Kasper Hämäläinen és Darius Formell is kiváló játékos, Darko Jevtic pedig hatalmas tehetség, márpedig velük versenyzem a pozícióért. Várom a lehetőséget, és hiszem, hogy el fog jönni.

A Sóstói Stadionban már sokszor játszott, az MTK és a Ferencváros színeiben, sőt az U21-válogatott tagjaként is.

– Szeretek itt játszani. Az első mérkőzése eredménye azt mutatja, hogy jobbak vagyunk, de a Videoton nagyon jó játékosokból áll, ezt ne felejtsük el. Kemény meccs vár ránk, mert a null-három ellenére sem fogják feladni – mondta Holman, aki szerint mindhárom magyar számára különösen fontos a mérkőzés, de elsősorban azért, mert mindannyian nyerni akarnak és a csoportkörbe kerülni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.