Nemzetközi foci

Nikolics: most az EL a legfontosabb

A csoportkörbe kerülés a szent cél a varsói Legia csapatánál, ezért gyengélkednek a bajnokságban.

Kapcsolódó cikkek

Vasárnap beszámoltunk róla, hogy sorozatban harmadik mérkőzésén maradt nyeretlen a lengyel élvonalban Nikolics Nemanja csapata, a varsói Legia, amely a hatodik fordulóban hazai pályán 2-1-re elvesztette a Korona Kielce elleni találkozót. A fővárosiak egyetlen találatát a magyar válogatott csatár szerezte tizenegyesből.

A lefújás után a legia.sport.pl oldalon Nikolics elmondta, hogy jelenleg nem a bajnokság, hanem az Európa Liga a számukra, hiszen a selejtező utolsó (negyedik) fordulójában 1-0-s előnyből várják a hazai visszavágót az ukrán Zorja Luhanszk ellen.

– Az első félidőben nem teljesítettünk jól, az eredmény is ezt tükrözte. Igaz, hogy többet birtokoltuk a labdát, de nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A szünetben beállt Prijovic és Guilherme, ezáltal javult a játékunk. Gólt is tudtunk szerezni, de csak egyet, és az elszalasztott lehetőségek, illetve a hibák végül sajnos nagyon sokba kerültek – mondta Nikolics Nemanja.

A góllövőlista vezetője úgy vélekedett, hogy hosszú még a bajnokság, amit szeretnének megnyerni, de még sok mérkőzés áll előttük, amelyeken pótolhatják a közelmúltban elvesztett pontokat, és a tabella élére állhatnak.

– A legfontosabb cél a mostani szezon elején, hogy elérjük a csoportkört az Európa Ligában. Nagyon közel vagyunk, és remélem, csütörtökön megtesszük az utolsó lépést – magyarázta Nikolics, aki szerint jól döntött a vasárnapi meccs játékvezetője, amikor büntetőt ítélt a javukra, mert a kapus hozzáért a csapattársához, a labdához viszont nem.

Olvasói sztorik