Nemzetközi foci

A Fradi ellenfele: „Kiejthetjük a magyarokat”

A Debrecen elleni EL-meccsre készülő Rigánál továbbra is hatalmas problémák vannak belső védő poszton.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nem vár könnyű feladat a magyar csapatokra az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóin. Mint ismert, a Debreceni VSC-TEVA a lett Skonto Rigát fogadja úgy, hogy idegenben 2-2-vel zárult az első összecsapás, míg a Ferencváros a bosnyák Zeljeznicar vendége lesz csütörtökön, 1-0-s hátrányban.

A Debrecen ellenfelét továbbra is sérülések tizedelik, a csapat vezetőedzője, Tamazs Pertija ennek fényében nem is nyilatkozott túl optimistán az előző találkozót követően. Azonban hozzátette, hátrányból is sikerült már kivívni a továbbjutást, így most sem esélytelenek.

– A jelenlegi helyzetünkhöz hozzátartozik, hogy továbbra is hatalmas gondokkal küzdünk, főleg belső védő poszton. Smirnovs és Makhradze is sérült, mellettük Osipovs sem bevethető. A rotációnk korántsem elég bő, nehezen tudjuk megoldani ezen játékosok pótlását, de hangsúlyoznám, hogy azok, akik őket helyettesítik, kiváló munkát végeznek – jegyeztemeg a Tamazs Pertija, majd az esélyekről is beszélt. – A Skonto történetében előfordult már az is, hogy hazai pályán egy-nullra kikapott, majd idegenben kiharcolta a továbbjutást. Nem kell mással foglalkoznunk, csak hogy focizzunk. Tudjuk, hogy nehéz lesz a visszavágó – agresszív DVSC-re készülünk, újabb izgalmas csata vár ránk.

A Ferencváros ellenfelét hősként ünnepelte a közönség, miután hazatért Magyarországról. Nem véletlen, hiszen a Fradi–Zeljeznicar párharc esélyesének egyértelműen a magyar csapatot kiáltották ki, azonban Milomir Odovics vezetőedző immár csalódott lenne, ha nem sikerülne a továbbjutás.

– Egy újabb nagyon fontos meccs vár ránk – szögeztele Milomir Odovics. – Győzelmet arattunk Budapesten, ezt az előnyt meg kell tartanunk, meg kell próbálni továbblépni a harmadik körbe. A játékosok átérzik a mérkőzés fontosságát, mindenki tudja, hogy magasabb szinten kell játszani, mint az első találkozón. Minden elismerésem a játékosaimé az elért eredmény miatt, de eufóriába nem szabad esni. Elégedett vagyok azzal, hogy fel tudtuk venni a versenyt a Fradival, és ebben bízok a visszavágón is. Ha így lesz, akkor kiejthetjük a magyarokat az Európa Ligából.

Olvasói sztorik