Nemzetközi foci

Megvan, mi kell a Fradi továbbjutásához

Glázer Róbert szerint még mindig ötven százalék a Ferencváros esélye a bosnyák Zeljeznicar ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Ferencváros meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a bosnyák FK Zeljeznicar ellen az Európa Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A szarajevói visszavágót csütörtök délután rendezik. A Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a párharc első meccsének, valamint a Fradi vasárnapi, szombathelyi vendégjátékának megtekintése után úgy fogalmazott: szerinte még mindig ötven százalék esélye van a továbbjutásra a magyar csapatnak, amely siker esetén a belga Standard Liége ellen folytathatná nemzetközi szereplését.

Nyolc-kilencezer néző, jó hangulat volt a stadionban, és úgy érzem, a Fradi nagyon jól játszott. Hajlamosak vagyunk esetleg lenézni más csapatokat, pedig a látottak alapján a Zeljeznicar kimondottak fürge, pattogós, agresszív ellenfél. Egyetlenegy hiba volt, hogy a gólhelyzeteket nem rúgta be a Ferencváros. Tény és való, hogy egy válogatott centernek, mint Böde Dániel, be kell fejelnie egy olyan helyzetet, ami adódott előtte. Azért sajnálom, mert nem lehetünk rossz véleménnyel a csapatról, hiszen kimondottan jó mérkőzést játszott, de peches volt – kezdte Glázer Róbert.

Két dolog zavart szakmailag. Egyrészt az, hogy az edző Somaliát játszatta balhátvédként, és a gól az ő hibája volt a végén. A másik, hogy a szlovák Sestákot becserélte, majd azt nyilatkozta, hogy nemrég érkezett. Akkor ilyen fontos mérkőzésen nem teszem be, semmi hasznára nem volt a csapatnak. Szerintem Hajnal Tamásnak is sok volt egy félidő, szóval a cserék rossznak tűntek. Somalia helyett Leandrót kellett volna balhátvédként szerepeltetni.

Mindezek ellenére győzelmet érdemelt volna a Ferencváros, nekem tetszett a csütörtöki játéka.

Ami a visszavágót illeti: csak a sajtónak kell azzal foglalkoznia, amikor beharangozza a mérkőzést, hogy sok fanatikus néző és remek hangulat várható, de egy futballista ne törődjün ezzel. Mi még negyven-ötven-hatvanezer ember előtt is játszottunk, de a ferencvárosiak is szerepeltek már húsz-harmincezer drukker előtt, nagy hangzavarban. A pályán ugyanolyan zöld a fű, ugyanolyan a labda, és ugyanolyan ellenfelekkel fognak játszani.

Verhető a Zeljeznicar, amelyet a hangulat biztosan támogatni fog, de a Fradiban is vannak rutinos játékosok – magyar válogatottak és jó képességű külföldiek egyaránt. Nagy hiba, hogy ilyen korán kell kezdeni ezeket a selejtezőket, mert még nincsenek olyan jó formában csapatok. Hazudik, aki azt mondja, hogy négy-öt-hat hét alatt formába lehet hozni egy csapatot. Egy felkészüléshez minimum nyolc hét kell, és akkor hol van még a formába lendülés?

Böde Dániel nagyon szép dolgokat csinált múlt csütörtökön, és ha még inkább javul, Gera Zoltánék – bár szerintem Hajnal Tamás még nem lesz kezdő – jól játszanak, és Somalia is az eredeti posztján szerepel, Leandro pedig a balhátvéd helyén nem engedi elmenni a bosnyákokat, akkor igenis van esély a továbbjutásra. Nem szabad gólt kapni, ez nagyon fontos, viszont az első félidőben rúgni kellene egyet, akkor sansza van a Fradinak. Én még mindig ötven-ötven százalékra tartom az esélyeket – mondta végül Glázer Róbert.

Olvasói sztorik