Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Ahogy arról már beszámoltunk, a legjobb 16 között, drámai csatában búcsúzott az új-zélandi U20-világbajnokságtól a magyar válogatott. A mieinket kiejtő szerbek lendülete azóta is tart: szombaton döntőt játszanak a magyarokkal egy csoportból induló brazilok ellen.
A magyar válogatott egy győzelemmel és három vereséggel zárta a tornát: mint ismert, a csoportkörben Észak-Koreát kiütötte, de Brazíliától és Nigériától kikapott – majd jött a szerbek elleni kiesés. Összesen hétszer vette be az ellenfelek kapuját: Észak-Koreának ötöt lőtt, a braziloknak és a szerbeknek pedig egyet-egyet.
Egy-egy alkalommal volt eredményes a koreaiak ellen Kalmár Zsolt és Forgács Dávid, míg Mervó Bence háromszor mattolta az ázsiaiakat. Mervó gólerős játéka a folytatásban is kitartott: a brazilok és a szerbek kapuját is ő vette be, így öt góllal zárta a tornát.
Nagyon úgy tűnik, ez az öt találat a végelszámolásnál is sokat érhet: Mervó a bronzmeccs és a döntő előtt holtversenyben vezeti a góllövőlistát, és úgy tűnik, az első helyet már egyetlen játékostárs sem veheti el tőle. A szintén öt találattal társgólkirály-jelölt ukrán Viktor Kovalenko és csapata ugyanis szintén a legjobb 16 között búcsúztak a tornától. Négy góllal áll a góllövőlistán a német Hany Mukhtar és Marc Stendera, valamint a portugál André Silva, de több gólt már ők sem szerezhetnek, ugyanis a németek és a portugálok is a negyeddöntőben búcsúztak tizenegyesekkel. Hasonló a helyzet a háromgólos német Niklas Starkkal és az üzbég Dosztyonbek Hamdamovval is.
A legjobb négy között még harcban álló válogatottak közül a braziloknál három (Gabriel Boschilia, Judivan és Marcos Guilherme), Malinál kettő (Dieudonne Gbakle, Adama Traoré), a szerbeknél is kettő (Ivan Szaponjics, Adrija Zsivkovics), a szenegáliaknál pedig egy játékos (Mamadou Thiam) áll két góllal. Ők lehetnek leginkább veszélyesek Mervó gólkirályi címére, ám arra sok esélyt nem adunk, hogy a Brazília–Szerbia, valamint a Mali–Szenegál találkozókon valaki három vagy annál több góllal segítse csapatát.